Mikor megismertem, nagyon sietett haza. Félt tőlem talán. Kérdeztem, hova siet annyira. Mondja mesélni a gyerekeknek.
Ma kérdi M, mit tart a kisszekrény fiókjaiban. Azt mondja mókust, teknőst, apró rákokat. Aranyos. Komoly kérdésre viccesen válaszol.
Akkor azt gondoltam, milyen jó lenne megismerni (paradoxon, mert már megismertem, ha nem ismertem volna, nem gondolhattam volna rá). A pszichológus is megmondta, elvált embernek elvált feleséget kellene nézni, gyerek nem akadály. Nagy a piac, lesz miből választani. Még ha túlsúlyos (enyhe túlzás) is vagyok.
Később megtudtam, hogy nincs párja. Ja! csaptam a homlokomra, akkor épp ideális, elvált, és van gyereke. A valóság egy kicsit más volt. A játékosság megmaradt. Szeretem.
1 megjegyzés:
:) ujabban ide jarok feludulni
Megjegyzés küldése