A világ végéről olvasok Ecotól. Érdekes gondolatok, de most nincs rá hangulatom. Nem várom a világ végét. Hanem eszembe jut valami. A világ végéről. A végítéletről. Hogy majd jön valaki, isten, vagy egy szent, és dönt, hogy ki le s ki fel ("onnan jön el ítélni élőket és holtakat"). Fent háremhölgyek legyeznek pálmafalevéllel, és olajokkal kenegetik a vendégeket. Vagy inkább lakókat? (De sokan lehetnek! Mennyi háremhölgyre lesz szükség? És ők vajon a mennyben vagy a pokolban fogják érezni magukat? Vagy a mennyet rabszolgák üzemeltetik?) Lent meg egy hatalmas kondérban főzik a rosszakat. Lucifer, vagy hasonló szarvas, vörös-fekete gonosz irányítása alatt dolgoznak bőrnadrágos kövér
Miért is félek tőle? Mi van, ha tévedésből mégiscsak vétkeztem? Próbálok jó fiú lenni, de néha nem sikerül. Mára már biztos összegyűlt annyi rosszaság, ami miatt kiérdemlem én is a helyem a kondérban. Engem is meg fognak majd főzni. Az nagyon fájdalmas lehet. Mert az is fájdalmas volt, mikor a forró kályhának nekitámaszkodtam. Tejföllel kenegették a tenyerem. Vagy amikor a strandon nem fogadtam szót, egész nap a vízben maradtam, és hólyagosra égett a vállam. Sem hason, sem háton nem tudtam aludni. Azt hiszem, zsigerből ered ez a félelem. Félelem a rosszaságtól, a vitáktól, inkább megadom másnak az elsőbbséget, nehogy valami rosszat kelljen tennem, vagy gondolnom. Pedig tudom, hogy jó vagyok. Csak néha nem lehet mindenkinek megfelelni. Mert félek attól, hogy majd az ítélet napján megfőznek. Ezért félhetek annyira a haláltól is. Bár ne lenne feltámadás.
1 megjegyzés:
Én nem sokat olvastam a Bibliát, és nem vagyok nagyon járatos a keresztény hit mélyebb tanításaiban, a magyarázatokban. Nem tudom, mit mondana a felvetésedre egy pap, egy lelkész, vagy bárki teológiát végzett ember. De anyukámtól kaptam nemrég egy magyarázatot, és ez engem megnyugtatott, és talán igaz is lehet, olyan sokat olvas...
Azt mondta nekem, hogy az ember esendő, s igen számtalaszor bűnbe esünk, vétkezünk, hibázunk. S hogy ez még alapvetően nem baj, hiszen ilyennek teremtett a Teremtő. Azokat az élethelyzeteket is, amikor bünbe esünk, azért kapjuk, hogy tanuljunk belőlük, tapasztaljunk, felismerjünk. Azt hiszem, ez azzal van összefüggésben, amit már én is többször mondtam: egy tudás akkor lesz valóban a tied, megtapasztalod, érzelmileg átéled. Az ésszel való megértés többnyire még nem elég. Tehát hiába magyarázták el neked, hogy ez meg ez bűn, akkor fogod igazán tudni, hogy az, ha elköveted. Azt hiszem... Persze én hiszek az új- és új életekben, s amit egyszer az egyikben megtanultál, azt a másikban már nem kell még egyszer - akkor már egyértelmű lesz számodra, hogy ez bűn, ezt nem teszem. De vannak dolgok, amiről talán fel sem ismered elsőre, hogy vétkezel, csak akkor, ha már megbotlottál, s megtapasztaltad a következményeit. Vannak dolgok, amikért bizony mindenképpen súlyos büntetés jár - a végítélet napján, vagy a következő életedben, ahogy hiszed - ilyenek nyilván a tízparancsolatban foglaltak (bár van amivel azok között is vitatkoznék bizonyos esetekben...) De ha vétesz, általában azonnal érkezik a büntetés is, ám ha felismered, tudatosítod, s immár e tudással, tapasztalással a birtokodban a jó úton járva élsz tovább, akkor ki is egyenlítődtek a dolgok. A valódi bűn én azt hiszem, a tudatosan, számítással elkövetett dolog. De ez egy olyan téma, amit nyilván sokáig lehetne vitatni, és sokmindent biztos figyelmen kívül hagytam ebben a kommentben, és nagyon-nagyon sokmindent nem tudok, csak néhány gondolatot szerettem volna erről megosztani, hogy megnyugtassalak kicsit. :)
Megjegyzés küldése