Aszteroidamezők

A repülőgép ablakán kinézve visszintesen esett az eső, vagy a hó, félelmetes volt, ahogy a reflektorok a szárny előtt megvilágították. Pont mint az aszteroidamezők, csillagugrás közben (amikor hosszú csíkban elhózódtak a csillagok az ablak előtt). Ilyen lehetett, mikor Han meg Chewbakka kinézett az oldalablakon. Kapaszkodtam erősen a széles szék karfájába, meg a páromba. Mert félelmetes volt, féltem, hogy leesünk. És azt is mondják, hogy a félelem előhozza az emberből az állatot, az én mackómban is időnként felébredt az elrejtett Chewbaka, mint ahogy bennem is néha felébred az oroszlán. Aki fél, kiabál. Vagy aki kiabál, fél? És ha valaki álmában kiabál, és álmában beszél? Lehet, hogy az a pillangó, aki az én életemet álmodja, fél valamitől, ezért álmodik nekem ilyen álmokat? Most csak a fejem fáj, meg a vádlim, biztos csak mélyvénás trombózis, de nem vagyok hipochonder. Remélem.

Mindenesetre az élet értelmének keresését nem hagyom abba, de a hörgőimnek nem tesz jót a magaslati levegő. Vagy a csillagugrás.