Láttam!

Aj, a hét végén láttam AJ Krisztiánt. A tévében. Ült a lépcsõ szélén és mesélt. Korábban egyszer hallottam róla, hogy fiatalon megvilágosodott, hogy tanítómesternek nevezte ki magát. Nem tudom jobb-e mint shaumbra köre, akik csatornáznak, a mormonok, akik bekopognak, vagy mint a lámák, akik újjászületnek, vagy mint a péntekisták, vagy hitgyülisek, vagy szientológusok. De nekem a magacsinált próféta, aki kitalálja a maga mûsorát és jó sok embert vezetve meggazdagszik, furcsa. Nem hiteles. Hitelt azzal szerez az ember, ha utólag bebizonyosodik valakirõl, hogy nagy és okos dolgokat talált ki. Nem azzal, ha kijelentem, hogy én mondom az igazat. Az ezoterikus dolgok igazolhatatlanok. Mint a biblia. Én állítom, hogy én vagyok isten fia. Hol egy hiteles referencia? Na ez a baj Német Sándorral, Hubbarddal, Hoppe-pal, Hermesszel, meg szerintem Krisztiánnal is. Felveszek én is egy kitalált nevet, mondjuk Betondus, és aztán bejelentem, megtértem, és innen hirdetek igét. (Egyébként lehet, hogy Német Sándor még a leg hihetõbb, nekem legalábbis. Õt is láttam vasárnap, egy másik csatorná(záso)n.)

Ejh, minden embernek szüksége van fogódzkodókra, egy útra, térképre, megismerésre, mert hajt valami, szerintem belülrõl hajt, hogy megismerjük az élet, a világ, meg a mindenség értelmét, hogy megtudjuk mi 42, hogy meghalljuk isten, vagy buddha, vagy a teremtõ, vagy az õs-forrás lélegzetét. Fõleg olyankor van szükség ilyen kapaszkodókra, mikor a világban megnõ a bizonytalanság. Ha mindenki boldog lenne, nem keresnénk ennyien válaszokat (boldogok a lelki szegények? nekik nem jut eszükbe megkérdezni mi végre az élet), és nem keresnének ezek az emberek halomra magukat a sok követõbõl. Lehet, hogy a család, a baráti körök felbomlásával, az emberek eltávolodásával, meg a technikai fejlõdés felgyorsulásával alakult ki ez a bizonytalanság...

Mondom, nem a tanítókkal, nem a tanításokkal van bajom, hanem azzal, hogy nem tudom megmondani, ki hiteles, hogy ki mondja az igazat, kinek higgyek. Honnan tudhatom, ki az akinek tényleg van isteni tulajdonsága, és nem csak megtéveszt, és ki az, aki este magában elmormol egy imát, hogy köszönöm, hogy ezt a sok butát teremtetted uram, akik nem veszik észre, hogy az orruknál fogva vezetem. Mert lehet, hogy a magas rangú papok sem merik bevallani, hogy nem látják a király ruháját. A perselybõl elguruló forintokért találni hajlongó papokat...

Szóval láttam ezt az embert, és az volt benne a legérdekesebb, hogy hitelesnek tûnt. Mintha Popper vagy Csernus ült volna ott. Volt benne valami eredeti. Volt benne természetes. Már kezdtem elfogadni, amit mond, de kiírták a nevét... Akkor csattantam elõször. Aztán feltûnt, hogy végig csukva volt a szeme. Lehet, hogy vak? Akkor mégis csak hitelesebb (mint Horn az abronccsal a fején, mint Gyurcsány a melanomájával...). Nem, néha kinyitotta a szemét. Nem vak. Akkor miért nem néz szembe a közönséggel? A kamerába? Miért kerüli a tekintetem? Álszerénység? Megvezetés? Esetleg csatornázik?

Tegyük fel, hogy vannak gondjaim. Hogy meg akarom tudni, miért vagyok. Hogy tudjam, hogy lehetnék a világ hasznára. Hogy elfogadjam, ami van, mert valami egy ideje nem oké a világgal. Mert egy ideje én is keresni kezdtem, pedig mennyivel jobb volt, mikor még nem is tudtam az egészrõl, mikor nem volt öntudatom, mikor nem éreztem a szívem minden dobbanását, mikor nem néztem reggel tükörbe és nem köszöntem magamnak, mikor nem érdekelt, miért vagyok, csak kerestem a kielégülést - tudatlanul. Ha tudni akarom a választ, kit kövessek? Legyek vegetáriánus? Féljek a haláltól? Olvassak bibliát? Járjak templomba? Álljak be hittéríteni? Miben higgyek? Hány istent fogadjak el? Hogy nyugtassam meg magam, ha betojok a repülõn, meg amikor meghallok egy szirénázó mentõt, vagy mikor megcsörren a telefonom olyan telefonszámról, amit nem várok? Valaki mondja már meg, és vezesse le, és bizonyítsa be, hogy fel is fogjam, van értelme az egésznek. Mert ha nem, meg kell keresnem a pálinkát.

Vannak gondjaid? Adjak tanácsot?



Van barátod!