Év vége van, kezdődik megint egy új. Ahogy szélvészkisasszony tanácsolja, a paráimat nem fogom abbahagyni, a blogot sem egyelőre. De kicsit újat tanulok.
Kellő bátorság, leszarom tabletta kell ahhoz, hogy valaki úgy tudja lecsukni a munkahelyi laptop tetejét, hogy valami nincs kész, az a megátalkodott quality plan csak nem akaródzik idén befejeződni. Sebaj, a munkába bealudtam, mert a legjobb az ágyon dolgozni, s egy hirtelen indulattal lenyomtam a gép tetejét, vesszen az ezéves munka, ma bulizunk, fogyjon a pezsgő (még esküvőnkre kaptunk egy nagy 2 vagy 3 literes üveget) meg durrogjon a tüzijáték (mekkora egyerek vagyok, megint egy évvel több, mégis temérdek pénzt költök a saját csillagokra, hogy a kis családnak meg magamnak örömet okozzak). 13 rakéta, egy telep, ezzel a municióval eljátszadozom egy 10 percig. Drága 10 perc lesz.
Lenyomtam a gépet, mert buliba hívtak, pedig úgy volt, hogy itthon leszünk kétésfelen, most kicsit több virslibe csavart tésztát, meg bureket fogok csinálni. Igazán nem burek az, az igazi burek, amit a párom szülei hoztak az esüvőnkre szerbiából a fagyon van, de mikor a szakácskönyv kinyílt, egy másik burek receptet találtam, így hívja, vajas tészta töltve gombával, sonkával vagy burgonyával, hát a gombás meg a sonkás jó lesz, tegnap kipróbáltam, kis párnácskák. Hozzá valami saláta illene. Szóval főzni kell, de előtte még van itt valami, ami izgat, hogy újra bootolhatóvá tegyem a gépet, mert most valami nagyon ótvaros a bejelentkező képernyő, ennél még a lilo meg a pq magic boot managere is jobban tetszett.
Történt az, hogy elébe menjek a fogadalmaknak, feltettem a linuxot. Játszottam már két este is vele, hajnal 3ig, talán ezért is alszom el a munkába. Betettem a gépbe egy második winchestert (így kell hívni? mert az, hogy merevlemez elég fura, a harddisk meg nem magyar), feltettem rá egy ubuntut, mert hogy azt egy ilyen öregember is meg tudja tanulni, nincs is vele semmi baj, beállítgattam, megy a 3D, de a minkrofonnal meg a Skype-pal még mindig nem sikerült zöldágra vergődni. Minden OK, új Vlad háttérkép, s restart után a linuxot nem találom. Ja, mert a boot managert a második lemezre raktam. Net feltúr, live CD-ről boot, mbr lelop, windows boot menübe beilleszt, de meg se nyikkan. Új linuxot telepítek, meggondolatlan a főlemez elejére tettem a boot managert, na ebben most látszik minden oprendszer, a duplán feltett linux is, meg minden korábbi próbálkozásom. Ettől olyan ronda a boot menü. Ezt kellene valahogy lekaparni, kifényesíteni, szóval most nekiálltam hekkelni egy linuxot magamnak, s ahogy a párom esetében már láttam, egész éves szívásnak nézek elébe. Mert a linuxnak lelke van, Neki kell, hogy foglalkozzanak vele, meg kényes is. Ami win alatt gombnyomás, az itt netolvasás, bogarászás, hekkelés, sudo-zás, káromkodás, aztán talán féligmeddig működés. De mit tegyek, ha ehhez is hozzá kell szokni? A fő, hogy a blog elérhető...
Ja, tegnap megnéztük a kórházat (babagyár), hát egy furcsa dolgot láttam: a friss babákat lifteztetik úgy, hogy az utcáról betévedt náthás bácsival egy liftben az 1-2 órás pici, a boldog és elgyötört apuka kezében, még nedves a haja. A másik kicsit meg tolták gondolom szoptatni, nem volt az még 50 cm sem. A nyilvános liftben, velünk egy légtérben.
1 megjegyzés:
Hát ezt nézzétek meg alaposabban legközelebb, az lenne a jó szerintem,, ha a babát nem kellene tologatni, hanem a lehető legközelebb lehetne ahhoz a helyhez, ahol a mamája van - lehetőleg 24 órában a mama ágya mellett. Csak akkor vigyék el, ha a mama kéri, hogy egy picit vigyázzanak rá, mert úgy érzi nem tudja a baba mellett kipihenni a szülés fáradalmait. Rooming in.
Megjegyzés küldése