Kiakasztanak azok a mondatok, amik ÉN-nel kezdődnek. Ma önéletrajzokat olvasgattam, és megakadt a szemem az egyiken. Minden mondata én-nel kezdődött. Én jártam X iskolába, én szereztem X kompetenciákat itt és itt, Én beszélek kicsit angol, mondom magamban, mert hogy magyarul pocsékul hangzik, de azért angolul is, és arról árulkodik, hogy igen szegényes és hiányos az angolnyelv tudása. Választéktalanos.
Most meg olvasom egy másik levlistán, kétdiplomások, utánképzősök levelei között (valaki esküvői helyszínt keres, erre válaszul, névtelen idézem)
"Tavaly tartottam az esküvőmet a F*-ban. Nagyon meg voltam elégedve velük."
Igazán csak azon akadtam ki, hogy tartottam. Na de azon nagyon, kiütött. Egyedül tartani egy esküvőt... Aztán azon, hogy tartani. Lakodalmat lehet tartani. Aztán a szórend. De az már semmiség az önzéshez és az önközpontúsághoz képest. Ejh, szegény házastárs!
Dale Carnegie első fejezet, meg az összes kisiskolás tananyag, nagyjábol az a kategória, hogy aki Én-nel kezd mondatot, annak nem volt testvére, körülötte forgott mindig is a világ, most is, szívből kívánom, hogy a házassága hosszú és boldog legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése