Megfertõztek

Mennyire rettegünk attól, hogy valaki valamivel megfertõz. Használj óvszert, használj maszkot, használj ebéd elõtt és után kézfertõtlenítõt - most már kint van az étkezdében, a mosdókban, a kávékonyhákban a fertõtlenítõ. A kórházban, az orvosi rendelõkben, és a védõnõnél már korábban is kint volt, használtuk is, ha kintrõl bementünk. Ebéd elõtt bekenem a kezem vele, és ha véletlen a számhoz érek ebéd közbe, észreveszem, prüszkölök, mert borzalmas az íze, még ha megszáradt, akkor is.

Keresgélek a neten, a céges adatbázisban, az emlékeim között, mire is lennék jó, mit is csinálnék szívesen, ha innen menni akarok, milyen irányba indulhatnék. A programozással 5-6 évvel ezelõtt felhagytam, mondván, az öreg embernek nem forog annyira az agya, mint az egyetemrõl, programozó szakiskolából frissen kikerült gyerekeknek, láttam is a programkódba belebolonduló negyveneseket, asztal alatt répát hegyezni, alkohol mentes sörrel, vagy pálinkával stresszt oldani, hosszú távon a programozás nem életforma. A projekt management vagy a csoportvezetõ volt az egyik továbblépési alternatíva, de csak minden tizedik kiválasztottnak adatott meg, a legjobb programozót kiemelték, ezzel elvesztett a cég egy jó szakembert és kapott egy rossz vezetõt, vagy nem is vezetõt, hanem managert, mert dönteni nem engedték, csak szervezni. A többi 9-nek maradt a megördegedés, a belefásulás, unalom, nemtörõdõmség, vagy az oldalirányú továbbállás. Nekem a minõségbiztosítás, a statisztika, a six sigma, a folyamatok, az agile, csupa olyan, elméleti munka, ami az agyamat leköti, az IQ-mat birizgálja, de aminek nincs direkt produktuma. Ami a munkavégzést segít(het)i, de amiért a megrendelõ rendszerint nem fizet. Neki az a fontos, hogy minél gyorsabban, minél olcsóbban megkapja azt, amit kért, sem többet, sem kevesebbet, s nem érdekli, hogy mi belül ISO 2000-t vagy 4000-t vagy HACCP-t használunk.

Engem megfertõztek, mert megmutatták a minõségbiztosítás, vagy minõségmenedzsment szépségeit. A kvintesszenciát. Azt imádnám csinálni. Ahol a processzek mûködnek, a terméket még jobbá tenni, még olcsóbbá, csökkenteni a varianciát (common case), még jobban leszorítani a selejtarányt, nyomozni a hibás mûködés okait, megelõzni az egyedi hibákat (special case). Ki a francnak kell mindez, mikor az alap folyamatok sem mûködnek? Mikor azon halódunk, hogy eladható terméket tákoljunk össze, és legalább az átadás pillanatáig ne rogyjon össze? Itt mindenki imád processzeket rajolzni, powerpointot gyártani, az emberek 90 százaléka menedzser, aki valamit meg akar szervezni, szabályozni, új folyamatokat bevezetni. Arra meg nem marad ember, hogy a folyamatokat üzemeltessék, hogy a terméket elkészítsék. Folyamatosan szülünk, újítunk, de az újszülöttet meg sem próbáljuk életben tartatni, etetni, nevelni, hagyni, hogy érett legyen. A fõnököm kérte, hogy csináljak egy belsõ CMMI auditot (service CMMI), hozzam ki, hogy 2-es szinten vagyunk, vagy leginkább 3-ason, mert szerinte a folyamataink jól mûködnek. Ha lépcsõs modellben vizsgálom, akkor 1-es szinten vagyunk, ha folyamatosban, akkor nullás szinten, a különbség azért van, mert a lépcsõs modellben nincsen nullás szint. Mondom neki, hogy nem lenne jó az eredmény, elõbb be kellene vezetni azokat a processzeket, amiket már egy éve definiáltunk, de soha senki el nem kezdte használni. Ha használnánk, az emberek ismernék, mondhatnánk, hogy végre "institutionalized", vagyis intézményesítettük õket, akkor lehetne vizsgálni, mennyire mature, mennyire érettek azok a folyamatok. Nem mûködõ folyamatokat nem lehet mérni, nem lehet vizsgálni, és nem lehet javítani. A folyamatok mûködtetéséhez meg a vezetõség elkötelezettsége és erõforrások biztosítása kellene, de a vezetõk itt leginkább elvárásokat támasztanak, víziót, stratégiát (végre talán megszületik az is), és nincs senki aki megmondaná ki csináljon és mit. Itt az a fõ, hogy megtaláld a helyed, de ha nem találsz magadnak munkát, akkor repülsz. Így hát inkább mindenki tesz vesz, csinál ezt azt, remélve, hogy majd lesz belõle valami, ami a vezetésnek megfelel. Mintzberg is újraírja az MBA alapjait: jó lenne, ha a vezetõ leszállna a magas lóról, és eljönne irányítani, válságban szükség van az erõs kezû vezetõre, aki az élre áll és kivezeti a bandát a s(z)árból.

Ejh, hát engem jól megfertõztek ezzel a buta rizsával, érettségrõl beszélek, de nem a munkatársak vagy a csoport érettségérõl, hanem a folyamatok érettségérõl, ami annyira absztrakt fogalom, hogy ezzel nem igen vennének fel olyan munkahelyre, ahol errõl még nem is hallottak. Bent vagyok a málnásban, elértem a zsákutca végét, és most azon küszködök, hogy valami olyan használható tudást szedjek fel, amit aztán mentõövként használhatok, innen végre el.

Ha visszamennék programozni, C, assembly, pascal (delphi), clipper, PLM tudásomat lehetne feleleveníteni, de az kinek kell, némi Cpp és Java is akad, na de J2EE, C# már kínai, pedig csak ezzel lehetne programozó munkát szerezni. Na meg le kellene plasztikázni magamról úgy 10-15 évet, hogy labdába rúghassak.

Beteg vagyok, a szakma betege, megfertõztek valami olyannal, ami válságban nem igen hasznosítható, tûzoltónak kellett volna menni, vagy katonának, vagy vadakat terelõ juhásznak, azzal többet értem volna. "Kertész leszek", mondja a párom mindig, mert annak van értelme. És én, mi legyek?

Nem akarok gazdag lenni, csak egy stabil munkahelyet szeretnék, normális megélhetést, rendszeres jövedelmet, kiszámítható jövõt, hogy a hiteleimet fizetni, a gyermekeimet eltartani és neveleni tudjam, és hajlandó vagyok érte dolgozni is, nem csak powerpointot gyártani. Egy olyan helyet, ahol nem kapnék hasfájást minden reggel, ha be kell menni dolgozni.