Pocsék napok

Pocsék rossz idő van, méghogy indián nyár, meg hulló falevelek, helyette köd, eső, csúsz, meg pára, nem csoda, ha elrontok és összetörök mindent, nem mérgemben, hanem talán a vesztemet érzem. Ma megműtöttek, hihi, műtétnek hívják ezt is, mikor az emberről levágnak valami odanőtt fitymát, vagy fibrómát vagy mi a szöszt, ha elküldik szövettanra, még csak varrni se kellett. Amúgy jól vagyok. Leszámítva a ma esti üvöltést, amit Ex produkált a telefonba, hogy a gyereket fél évben egyszer látom, egy napig, akkor sem vagyok képes tanulni vele, hogy vigyáz ő meg a párja arra, hogy a fiúknak ne legyen rossz jegye, elvégre pályaválasztás, erre egy napra megkapom őket, és máris becsúszik egy kettes, pedig itt volt a gyereknek a könyve, mondtam is hogy eredjen tanulni, de a gyerekek csak azon veszekedtek, hogy ki nyomkodja a számítógépet, tanulni restek. Nekem fáj a fejem miattuk, neveletlen kölkek. A lányom meg búvalbaszott, és nem tudom az okát, de az anyjának kibeszél mindent, hogy amikor a kocsival megálltunk, mert a kicsi üvöltött, hogy elhallgattassuk, megkérdezték, mikor indulunk tovább, mire azt találtam mondani, ha nem tetszik menjenek busszal, ez szépen szóról szóra visszajött ma a telefonba, már kezdtem sajnálni, mert annyira belelovalta magát a kiabálásba, hogy levegőt is elfelejtett venni, én szégyelltem magam a rokonok előtt az ő stílusa miatt. Ej, hát kell nekem ennyi gond? Majd haza megyek szépen a kis családommal, és rájuk se bagózok, majd keresnek, ha kell valami tőlem, látszólag jól megvannak nélkülem, se skype-n, se telefonon nem hívtak, e-mail-t is csak az egyik ír, fél évben egyet. Nekem kell a gyerekek után szaladni? Nekem kell őket pénzzel tömni? Fontos vagyok nekik egyáltalán? És mi van, ha nem akarok velük kiabálni, ha nem akarom őket verni, de nem fogadnak szót? Ha nem látja be, hogy magának tanul, mit tehetek?

Szegény párom meg csak néz, hogy milyen emberrel voltam képes együtt élni másfél évtizedig. Nem csoda, hogy mindenféle tüskéket növesztettem közben.