Régen a céges mobil telefon jutalomnak számított, fontos ember volt az, aki kapta. Státusszimbólum. Cserében éjjel is fel kellett venni, ha a főnök hívott. Újabban ezt Blackberryvel játszák a "városban", vagy ami még jellemzőbb, laptoptáskát cipel minden "fontos" beosztott, akarom mondani munkatárs.
Rengetegszer látom, már nem csak "nyugaton", de otthon is, hogy fiatalok, kevésbé fiatalok, és már kimondottan érett emberek is laptoptáskával szaladgálnak. Szabad érzés, hogy megbízik bennük a cég, és haza vihetik a munkaeszközt a gyárból. Kicsit sajátjának érzi is már, telepít rá saját háttérképet, a családja fotóit, saját zenét, és ki tudja, talán erről csetezik, beszél meg randit, és torrentezik is az éjjel. Bármikor belenézhet a munkába: nagy felelősség. Bármikor folytathatja azt, amit bent a gyárban, a hétésfél, vagy nyolc, vagy tizenkét órában nem sikerült. Bármikor elolvashatja a céges leveleket, válaszolhat az amerikai kollégáknak, vagy éjfélkor részt vehet egy tárgyaláson a tengerentúli ügyféllel.
Ugye, mekkora szabadság ez?
Folyton ott kell hordoznia azt az istenverte táskát. Nem ugorhat be könnyen egy sörre a kocsmába, vagy az uszodába annélkül, hogy "rá", a táskára figyelnie kelljen. Odaláncolja magát a nap 24 órájában, láthatóan hirdeti: én vagyok a gyár embere. Én vagyok a megbízható, fontos, szabad ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése