Elcsesztem a padlizsánt. Valamiért úgy emlékeztem, hogy a musszaka finom, megcsináltam, egyrészt nem készült el ebédidőre, mert egy óra sülés után sem forrt még a leve, helyette hirtelen haloumi sajtot sütöttem, mint B-terv, másrészt, mikor el is készült, pocsék lett az íze. Pedig mennyi jó étel lehetett volna belőle, rakott padlizsán paradicsommal, vagy padlizsánkrém. És hiába nyár, még mindig arany áron mérik (4,50 kilója).
Túl az ebéden benyomom a tunerkártyát, és Jamie Olivér főz. Azt mondja a csirkét betesszük sülni, úgy másfél órára, de mindezt olyan gyorsan, kapkodva teszi, mintha mindjárt itt lennének a vendégek, mint amikor hozzám jött a mézes társaság, aztán nekik kellett befejezni a pörköltet és a nokedlit. Ez a gyerek biztos nagyon ügyes, de úgy pörög, mint a ringlispil, a kamera is szaladgál utánna. Mennyivel jobbak a Stohl András, akarom mondani Judit féle szakácsműsorok, kedvesek, elegánsak, és még a Budai is szemet gyönyörködtető eleganciával főz a semmiből pompás ebédet.
Valahogy úgy gondolom, hogy nekik mindig sikerül, amit én próbálok, az meg néha ehetetlen. Még jó, hogy ismerünk egy pár éttermet és pizzériát, vész esetére.
Ha már szakácsász, gondolkodtam, mit fogok csinálni V* fiammal, és mivel szakács iskolába megy, gondoltam megtanítom neki a legalapvetőbb és leglátványosabb szakács trükkömet. A párom kérdi, mit, az isteni pizzaszószt? mondom nem, inkább elviszem a gyereket majd Alihoz, hanem a palacsinta feldobást, a bot nélküli fordítást. Ha a bűvöskockát megtanulta, és a gördeszkát is ugratni, akkor a palacsintát ugratni is menni fog neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése