2010. október 21., csütörtök

Kategorizál

Másfél éves lányom ismeri a fogalmakat. Pontosabban a kategóriákat. Ma a boltban egy polcon apró műanyag állatok voltak, olyanok, mint annak idején a játékkatonák (ólomkatonák), de ezek állatban, kutyák, lovak, zsiráfok, bárányok, satöbbi, és azt mondta rájuk: állatok. Tudja, hogy azok a dolgok mind állatok ott. És nem azt mondja rá, hogy műanyag bábok. A színeket is érti, ha kérdem, milyen színű, mondja a színt. Azt is tudja, hogy a piros, a kék, a sárga, a lila mind színek. Érti azt is, hogy gyümölcs, zöldség, de még azt is, hogy folyadék.

Azt talán már meséltem, hogy ismeri a finnül fogalmát is, ha kérdem, mit jelent finnül a napocska, mondja, hogy aurinko, vagyis tudja, hogy van két nyelv, és a dolgoknak mindkét nyelven van külön nevük. Ha megkérdem, hogy köszönnek a finnek, azt is tudja. Visszafelé is.

Egyébként sok más új dolgot is tud már, például önállóan eszik: kanalazza a levest (néha még kiborul mielőtt a szájához ér), és a villával felszúrja a pizzát (természetesen Ali Kotipizzáját, mert ma picit ünnepeltünk, előre ittunk a medvére), úgy viszi a szájába.

Nincsenek megjegyzések: