Várom, hogy beinduljon a számítógépem, mert zenét hallgatni azon tudok, s egy év mire végre feláll a rendszer (bebótol). S szinte mindegy, windows, vagy linux. Régen, ha zenét akartam hallgatni, benyomtam a magnót vagy a cédéjátszót, benyomtam az erősítót, és 2 másodperc után szólt. Most ha végre beindult a gép, még be kell jelentkezni, egerészni kell, hogy megkeressem a lejátszó programot, be kell bújni az asztal alá, hogy bedugjam a lemezt, s csak ezután a torna után szól a zene, a francnak van kedve mindehhez, sokszor inkább marad a csend, s Bartók meg Smetana tovább porosodik a dobozban.
A tévével és a videóval is ugyanez. Ha a gyerek (majd felnő és) felébred, nem tudja bekapcsolni a tévét, a dvd-t, és csendben nézni, míg apu meg anyu még egyet fordul az ágyban, mert az mind a számítástechnika része, helyette apuci pandásat akarok nézni, apuci mikiegereset akarok nézni, túl hangos, túl halk, mert még a hangerőhöz is egerészni kell.
Bezzeg a mi időnkben!
---
Tegnap Ubuntut akartam installálni, mert az emberbarátabb, mint a Slackware, de az install CD az első képernyőnél menü helyett csíkozódást ad, nem ismeri fel a monitorom, vagy a videokártyám, és még nomodeset módban sem sikerül telepíteni, marad a slack, de annak meg elgurult a jelszava.
---
Azok a jó régi öreg erősítők, magnók, lemezjátszók bezzeg nem kértek jelszavat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése