Fernando Pessoa: Én siha nem őriztem nyájakat (részlet)
Nincs bennem nagyratörés, dicsvágy, Nekem a költõ-lét nem babérért törtetés, Csak alkalom, hogy egyedül legyek. S ha olykor eljátszom a gondolattal, Képzeletben bárány vagyok (Netán egy egész nyájként A hegyoldalba szétáradok S hogy egyidõben sokféle nagyszerûség lehetnék), Azért van, mert tovább zeng bennem, mit napnyugtakor írok, Vagy amikor felhõ horzsolja a fényt, És a csönd a fûben cikázva szertefut. Amikor az asztalhoz ülök verset írni, Vagy kóborlok az utakon s az ösvényeken, Gondolkodva költeményeket rovok egy bensõ papírra, S pásztorbotot érzek a kezemben, Látom szavaimat, mint újságkivágásokat, Megjelenni egy dombtetõn, Elnézem a nyájamat, és látom a gondolataimat, Elnézem a gondolataimat és látom a nyájamat, Tétován mosolygok, mint aki nem érti, amit néki mondanak, És mégis úgy tesz, mintha értené. Üdvözlöm mindenik olvasómat, Alighogy föltûnik postakocsijuk a domb tetején, Én a kapuban állván Leveszem elõttük széles kalapom
Ezt kerestétek
Ezt kerestétek
Ilyen oprendszert használtok
Ezeket az oldalakat néztétek leggyakrabban
Eddig ennyien voltatok kíváncsiak rám - köszi. 
3 megjegyzés:
statisztikai világnap van Boti? :)
Fernando Pessoa: Én siha nem őriztem nyájakat
(részlet)
Nincs bennem nagyratörés, dicsvágy,
Nekem a költõ-lét nem babérért törtetés,
Csak alkalom, hogy egyedül legyek.
S ha olykor eljátszom a gondolattal,
Képzeletben bárány vagyok
(Netán egy egész nyájként
A hegyoldalba szétáradok
S hogy egyidõben sokféle nagyszerûség lehetnék),
Azért van, mert tovább zeng bennem, mit napnyugtakor írok,
Vagy amikor felhõ horzsolja a fényt,
És a csönd a fûben cikázva szertefut.
Amikor az asztalhoz ülök verset írni,
Vagy kóborlok az utakon s az ösvényeken,
Gondolkodva költeményeket rovok egy bensõ papírra,
S pásztorbotot érzek a kezemben,
Látom szavaimat, mint újságkivágásokat,
Megjelenni egy dombtetõn,
Elnézem a nyájamat, és látom a gondolataimat,
Elnézem a gondolataimat és látom a nyájamat,
Tétován mosolygok, mint aki nem érti, amit néki mondanak,
És mégis úgy tesz, mintha értené.
Üdvözlöm mindenik olvasómat,
Alighogy föltûnik postakocsijuk a domb tetején,
Én a kapuban állván
Leveszem elõttük széles kalapom
klassz. Ha azt mondom nem értem, akkor értem?
Megjegyzés küldése