Meséltem már, gyerekkoromban pingpongoztam. Pontosabban asztaliteniszeztem. Az ismerőseim mind nevettek, haha, nem is sport az. Hogy magyarázom el valakinek, aki csak a játszótéri pingpongozást meg a forgózást ismeri, hogy milyen az, mikor a minden elképzelhető módon pörgetett és nyesett labdát kell pillanatok alatt elérni és visszaügyeskedni az ellenfél térfelére, a kerítésen túl, miközben az asztal szélétől akár 3 méterre is vissza kell húzódni, és széltében 5 métert befutni, állandó lábmunka, mint a teniszben. Csak annál gyorsabban, kisebb az ütő és kisebb a labda is.
Szóval pingpongoztam, szépen megtanultam az ütéseket, tenyeres, fonák, sima, fordított, keresztszemes, ja az más, pörgetés, nyesés, lecsapás, visszaemelés. A trükkös szerváról nem is beszélve. Ha a másik oldalon is ismerik a játékot, nagyon élvezetes már az iskolázás is, a "na dobjad be játszunk egy meccset" mindenféle iskolázás nélkül csak a grundon szokás, a játszótéren.
Mikor aztán "most mutasd meg" van, "mit tudsz?", mikor a játszótéri beton asztalon kell játszani, szélben, kölcsönkapott tükörszofttal, laikus ellenfelek ellen, jön a magyarázkodás, itt nem úgy pattan a labda, ti nem is tudtok iskolázni, nem jól fogod az ütőt. A játékost minden zavarja, megszokta, hogy az edzőteremben mindenki egyformán játszik. Olyan ez, mint az érett folyamatok (mature processes), ha vannak folyamatok, és betartják őket, magasabb szinten, máshogy lesz élvezetes a játék, mint ahol a káoszon kell úrrá lenni.
A grundon az ellenfél nem ismeri a szabályokat, nem ismeri az ütéseket, ad-hoc csapkod, és szerencséje van, játékosunk meg izzad a szokatlan körülmények között. Játékosunk még nem elég jó, nem mester. A jó játékos a grundon is megveri ellenfelét.
Ma megjelent a teremben egy kínainak látszó srác. Mindenki beöltözve tornaruhába, profi ütőkkel, emez meg farmerben, könyékig feltűrt ingben, fél ütővel odaáll az asztalhoz, meccset játszott, és fél ütővel megfingatta, megfektette, lenyomta a profinak látszó srácot. Az ütője egyik felén szivacs nélküli gumi, az a butykös ócska, másik oldalán semmi, csak a meztelen deszka, azt nem is használta, tollszár fogás. A finn hiába nyeste és csavarta, pörgette, azon a vacak ütőn egyáltalán nem pörgött el a labda, a kínai minden ütése az asztalra ment. Még csak meg sem izzadt, nem ugrált ide-oda, mint mi, akik ismerjük az asztalitenisz fogásokat, rugózunk és ugrunk. Ő csak csapkodott. És nagyon csúnyán nyert.
Csúnya volt látni azt a vereséget. Valaki, aki a mi fogalmaink szerint nem is tud játszani, nem a szokásos torna-öltönyben, nem a megfelelő powerpointtal, hanem kalapáccsal játszik, megalázta a szakértőt. De a meccset pontra játszák, nem szépségre, s az a gyerek irtó jól bánt a kalapácsával.
NOK (src: Yahoo finance)
Megjelent az idegen a pályán, és saját módján, az itteni szokásokat mellőzve kezdett játszani. Persze most mindenki tiltakozik, hogy fúj a szél, hogy hideg a víz, hogy máshogy pattan a labda.
Az idegen, aki nem ismeri a játékszabályt, a helyi "rendet", jó nagy kavart és nemtetszést okoz. De a meccset pontra játszák, nem az számít, hogy szépen játszik valaki, hanem az, hogy nyerni tud-e, és aki nem oda való módon játszik, rend-telen, vagy renden kívüli, felkavarja az állóvizet, és meglepetést okoz. Nem várt lépéseit nem tudják kiszámítani a "rendesek", és csendben jobbról beelőz. Csúnya lesz látni azt a nyerést.
Az a kép még akkor készült, mikor nem volt mínusz húsz fok. Meg százalék. Ebben a hidegben síelni se lehet, ezért inkább pingpongozok, akarom mondani asztaliteniszezek.
1o.ooo óra gyakorlás kell hozzá, hogy valaki valamiben mesterré váljon. 23 évet hagytam ki, ha minden nap játszottam volna 2 órát, az heti 1o óra, évente 52o, kábé pontosan ez a 2o év kellett volna, hogy asztalitenisz mester lehessek. Mire elérem a nyugdíjkorhatárt, talán meg is lesz, kérdés, fogok-e tudni még mozogni akkor. Valami radikális technika kell, ha tolókocsiból kell majd játszanom.
A közönség zúgolódik, de mégis, lehet így is nyerni. Hajrá hajrá, mister Elop, ha már egyszer beleugrottunk a hideg vízbe. Mielőtt még befagy körülöttünk, lepjük meg az ellenfeleket.
Hogy a részvényárfolyam ennél rosszabb már nem lehet? Mindig van lejjebb. Gondoljatok a magyar focira.
1 megjegyzés:
erröl az jutott eszembe, hogy az edzöteremben volt pár éve egy 82 éves bácsi, akivel kölcsönösen megizzasztjuk egymást az asztal két végén. a többiek jókat mosolyogtak magukban, de mi nagyon jól éreztük magunkat a játék hevében.
Megjegyzés küldése