Azt mondják, a jelenben kell élni, mert a múlt és a jövő nem létezik (a múlt már elmúlt, a jövő még nem volt). Mi értelme akkor hinni, ha a jelenben élek? Hisz a hit a jövőre vonatkozik, hiszek benne, hogy valami jobb lesz, vagy ha most jó, akkor így marad.
Azt hiszem, aki azt mondja, a jelenben kell élni, nem hisz a jövőben. De hát a buddhisták is ezt mondják. Ők ne hinnének?
4 megjegyzés:
Szerintem hinni kell a jövőben.
A múlt határozza meg a jelenünket, és a jelen cselekedetink a jövőnket. Pont a hit az, ami (szerintem) összeköti a hármat. Hit abban, hogy mi alakítjuk az életünket.
A múlt szubjektív értelmezéséből építjük a jelenünket. És közben hiszünk abban, hogy majd egyszer jobb/jó/jobbak lesz/leszünk.
@Ami: Hit abban, hogy mi alakítjuk az életünket.
Nem ellentmondás ez a "hagyományos" hit definíciójával, hogy egy külsõ erõ irányítja az életünket?
Ez egy érdekes dolog!
Biszonyos szempontból ellentmondás, ha az Istent "kivülálló valaminek" tekintjük. És bár szinte minden vallás misztifikálja az Istent, valójában visszahozza magához az emberhez, vagy inkább az emberbe. Gondoljunk csak a katolikusoknál az ostyára (egyetek az én testemből...). Ha úgy nézzük, hogy az Isten bennünk van, akkor úgy is nézhetjük mi magunk egy darabka vagyunk belőle (hiszek abban, hogy az Isten fogalma egy ősi kollektív tudatból ered). Nem egy külső hatalom irányít minket, nincs előre eldöntött sorsunk.
Próbáltam rövid lenni, lehet pár helyen nem annyira érthető, ahogy írtam, mert utólag töröltem pár sort...
Még annyi, hogy szerintem mindenki hisz, vagyis eljön az az időszak az életben, amikor hinni fog az Istenbe, vallástól függetlenül. Olyan, hogy ateista nem létező fogalom.
Szerinted?
Van olyan vallás aki istent bentre mondja. A megeszem az istent mint ostyát elég morbid gondolat. A megiszom a vérét még durvább, de ez alakult ki, és ezen nem igen fognak változtatni. Mintha a vallás valami kőbe vésett dolog lenne, mint a nem eszek disznót, tehenet, vagy a tej és hús szeparálása. Most tudunk jól mosogatni, de ki tudja, ha elfogy a kőolaj, akkor is fogunk-e tudni.
Az ősi kollektív tudat, vagy ősemlékezet engem is foglalkoztat. Úgy hiszem, isteni eredetünk morzsája, és valahol bennünk van. Mondjuk mint közös ős gén, vagy közös ős ösztön, vagy ős gondolat, vagy rendezési elv. Minden a (ma ismert) világban ezen az elven épül fel (atomok, atom magok, kölcsönhatások, mezők, sugárzások).
Gondolom köze van a szívhez is, hogy a jóságot és a szeretetet oda képzelik.
De ez inkább fórum téma, mint blog komment.
Megjegyzés küldése