A halálfélelem irígység. Irígy vagyok másokra, hogy ők tovább élnek, hogy ők még maradhatnak. Ismerjük fel, és hagyjuk abba az irígykedést, elmúlik a halálfélelem.
A halálfélelem gyávaság. Félek az ismeretlentől, a bizonytalantól. A póktól és a magasságtól való félelem is legyőzhető, legyőzhető a halálfélelem is, ha megismerjük, mi van utána. De mivel kézzelfogható bizonyítékunk nincs róla, (kondér-e vagy paradicsom, bár a paradicsom megy a lecsóba, az meg a kondérba, tehát a kettő ekvivalens), kénytelenek vagyunk kidolgozni egy elképzelést róla, és hinni benne, s akkor elmúlik.
A halálfélelem szemérmesség. Nem akarom, hogy a tehetetlen testemet meztelenül pucolják, öltöztessék, s kinevessenek görbe lábam, lúdtalpam, szőrös mellkasom, pockom, anyajegyeim miatt. Anyukámnak sem mutogatom magam, hát még egy ismeretlen szakmunkásnak. Ez is legyőzhető, pl. szaunázással, nudistastranddal, vagy azzal a tudattal, hogy Isten (és a reptéri biztonsági kapu) előtt úgyis mindannyian meztelenek vagyunk.
A halálfélelem gondoskodás. Ha el találnék menni, ki gondoskodik a családomról, utódaimról? De hát ezt megtehetem már ma is: biztosítás, befektetés, akármi formájában.
A halálfélelem fontosság érzés. Ki fogja a munkámat elvégezni, ha én nem leszek? Talán az egyik lefgontosabb gondolat, amit ebben a témában tanultam: senki nem pótolhatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése