Kommunikáció

Vonaton egymással szemben ülnek, az egyik siketnéma, a másik vak. Beszélgetnek. A vak fiú jelnyelven mutogat, jelel, a lány figyel. Az érdekes az, hogy amikor siketnémák beszélgetnek, a szájuk is járni szokott, mintha mondanák is amit mutatnak, ennek a fiúnak póker arca van, a szája egyáltalán meg se mozdul, csak a keze jár. A szokásos sötétített látássérült szemüvegben úgy hat, mint a pókerjátékos.

Amikor a fiú elhallgat, a lány mutogat. Ilyenkor a fiú megragadja a bal kezével a lány jobb kezét, és azzal "hallgatja", mit "mond". Kezével érzékeli, mit mutat a lány. Furcsa, ilyet még nem láttam. Idõnként visszajelez a jobb kezével, hogy folytassa, érti. Úgy mutatja, mint ahogy mi szoktuk mutatni, hogy blablabla, csak jár a szád. Hasonlóan mint amikor struccfejet mutatunk. Máskor meg az arcát vakarja, akkor a lány ismétli, amit az elõbb mondott.

Basszus, ezek kommunikálnak.

Nem tudom, mennyire lehet gazdag az a jelnyelv, amit õk beszélnek, mennyit érthet meg a fiú kézzel, a lány kezének mozgásából. Bár ha a fiú tökéletes jelnyelvet beszél, és a lány kezébõl csak annyit ért, hogy igen és nem, már akkor lehet kommunikálni barkochba módszerrel, de itt láthatóan gazdagabb jelnyelvrõl van szó.

Vajon a fiú hogyan tanulhatta meg a jelnyelvet, ha nem lát?

Elnézem õket, mikor leszállnak a vonatról. A fiú fogja a lány könyökét, úgy távolodnak a városközpont felé. Kár, hogy nem volt nálam kamera, ezt a kommunikációt érdekes lett volna filmre venni. Elgondolkodtató.

Ez után teljesen természetesnek érzem, hogy a World Village fesztiválon, a fogyatékos sátornál jelnyelven kérem a kávét.