Életjel

Megvagyunk, csak el vagyunk havazva. Nem úgy értem, hogy esik a hó, mert ennek az ellentkezõje igaz, 35 fok volt, fülledt meleg, ma végre megjött a megváltó záport, de most meg pára van.

Megjöttünk a kirándulásból, ahol a végére jól elfáradtunk, mert utolsó nap, hazafelé 450km vezetés közben/elõtt még beugrottunk az erdõmúzeumba, ahol mindenféle favágó gépeket láttunk, többek között egy pókszerû, lábas gépet, ami 6 lábán bemászik az erdõbe kivágni a fát a legmostohább út- akarom mondani terepviszonyok ellenére is, és fiaim is kipróbálhatták milyen lehet joystick-kal irányítani azokat a darukat és favágó gépeket. Aztán beugrottunk a savonlinnai várba, ahol nem lehetett kedvünkre nézelõdni, mire végre kimondták a tutit a pottyantós vécérõl, végig kellett várni míg a néni minden szobáról mindent elmond, s közben a picúr a kocsiban aludt, s a párom a látnivalókról lemaradt. A finn útikönyv enyhén szólva pocsék, a tóvidék szinte egészében hiányzik belõle, a legszebb rész, Punkaharjú és a világ legnagyobb fatemploma (Kerimãki) biztosan, de egy dologban igaza volt, a savonlinnai giroszos tuti, ajánlom én is.

Volt nevetés is. Mentünk be a várba, fiamnak feltûnt, hogy milyen sötét, kokakóla színû a víz. Kérdezte miért, mondtam, tán a sok ásvány (vas) tartalma miatt. Aztán láttuk a vártoronyban a pottyantós vécét, ahonnan a termék pont a vár aljába esett, ahonnan a nagyobb hullám bemosta a tóba. Kifelé jövet felkiáltott: már tudjuk miért olyan barna a víz.

Ma itt volt P*, a fiúk volt óvodás társa, örömmel nézem, hogy képesek egymással kommunikálni, M* fiam nagyon vágja az angolt, de V* fiam is el tudja mondani amit akar, L* lányom szintén, csak shy beszélni. Az õ volt osztálytársa, K* ma nem ért rá, de ha minden igaz, jövõ héten mennek együtt soppingolni.

Holnap megint elhúzunk egy pár napra, most nyugatra, és a szûkebb családom itthon hagyom. Tegnap készítettünk egy backlogot, mi az, amit még a hátralevõ 10 napban csinálni szeretnénk, s a HP7/2 mozi erõsen esélyes ma estére, ha jobb idõtöltést nem találunk. A párom fáradt, talán jó is lesz, ha két napig csend lesz. Talán lesz ideje olvasni, meg finnt tanulni.

Agyilag még mindig Pekka Ervastot nyomom, teljesen egyetértek vele, amint rávilágít az ezoterikus körök és iskolák feladatára, s mindezt a 20-as évek elején, az elsõ világháború után teszi. Eszméletlen, hogy mindaz, amit akkor ír, mennyire igaz ma is. Az is megfigyelhetõ, hogy a materialista orosz gondolatvilágra hogyan válaszol a teozófia, hogy szólal fel az elanyagiasodás ellen, s hogyan jelöli ki feladatunkúl visszatérni a szellemi területekre. Oda, ahol nem számít vagyon, ahol nincs háború (s ezt írja az 1. VH után), ahol csend van és béke.

Na a hova holnap megyünk, ott is elvileg csend lenne, meg béke, erdõ, tengerpart... meg a három hangos, eleven nagy gyerekem. Meg az ezoterkius mondanivalóm, amit már ideje lenne végre szavakba önteni.