Ébredés

Egy test. Nem valami vonzó látvány. Mozdulatlan, görcsös, görnyedt, ahogy fekszem az ágyon. Elnézem magam. Mintha a test valami konténer lenne, amit csak úgy el lehet nézni. Gondolom sokan elnézitek nekem. Lábak - lógnak. Ha akarom, mozog. Törzs - nehéz és tehetetlen. Karok - lógnak jobbra és balra. Jobb, ha nem mozognak. Nyak és fej - na itt valami ébredezik. Hisz innen tudok végignézni az egészen. Belülről nézem, mert kívülről nem látom magam. A szem is valahogy hozzá tartozik a testhez. Na de a gondolat. Az valami önálló lény. Én vagyok a gondolat, aki benne lakok ebben a testben. Mint a Men In Black-ben az egér. Vagy goauld. Az én egerem most kijönne, és szaladgálna a friss levegőn. De a test nem mozdul. Csak ha akarom. De még nem akarom. Lélegzik. Be és ki. Aztán szünet. Csend. Be és ki megint. Nem tudom megállítani. Dohos a levegő. Nehéz. Jé, ez lüktet is. Folyamatosan pumpál. Na ez durva, hogy ilyeneken gondolkodom. Hol egy virág? Hol egy megoldásra váró színes kocka? Hol egy hasznos gondolat? Miért fekszem, ha gondolkodhatok, s miért alszunk éjszaka? Blog. Ezt gyorsan lejegyzem, mert elhessen, mint az álom. Hogy is volt, buszmegálló, tömeg, s én, most ez az én a testem, vagy a szellemem? beszélget Pekka Ervasttal, a sorban Anie Besant, megvetően nézi Pekkát. Mi van? Mit keresek? Én? Itt? Hajnal négykor?

Éhes vagyok. A test ennyit tud. Jelez. Követel. Az állati énem.

Mindjárt felkel a nap. Kollegám most reggelizik.