Kerékpártolvajok

A család elment, hogy visszavigyen egy finn könyvet a tanárnõnek, aki mint kiderült magyar, és itt finnországban tanít finnt. A leányom is ment, hogy világot lássanak, utazzanak föld felett és föld alatt, babakocsival, vonattal, busszal, villamossal, s maradt egy fél délutánom, hogy kikapcsoljam az agyam. Most már kezd fájni az egyedüllét, a csend, már nagyon várom õket haza.

Míg oda vannak, gondoltam bedugok egy filmet, most épp keletieket nézegetek, ma a Biciklitolvajok volt a könyvtárban, ami haza akart jönni. Kínai film, Peking, kerékpárosok, mindegyiknek mást jelent, egyiknek munka, megélhetés, és városban maradás, másiknak galeribe tartozás. Ellopja, visszalopja, összeütközik, összeverik. Érdekes, más kultúra. Ez a film ihlethette Kéti Meluát, mikor megénekelte a pekingi 9 millió bicikliket.

Máskor símán végignéztem egy ilyen filmet, de most fáj, és hiába érdekel a vége, lesz-e igazság, vagy sírás, és kiderül-e mi a szép kínai lányok szerepe a történetben, nem bírom nézni a brutalitást, a kilátástalanságot, azt, hogy az egyik fõhõst fogva tartja a másik, míg meg nem születik a döntés, hogy vágja át a rendezõ a gordiuszi csomót. Ismerõs helyzet? Ellopják a kocsid, eladják, s mikor rátalálsz, nem kérheted vissza, mert valaki jóhiszemûen megvett újra. Ráadást milyen nehéz is lehet abból a 9 millió bringából megtalálni azt az egyet?


A filmmel kapcsolatban nem türelmetlen vagyok, hanem inkább túl kíváncsi. Azt hiszem, most a 2/3-ánál elteszem holnapra. Legjobb a csúcson abbahagyni, hadd gondolkodjak magam, milyen romantikus befejezést adnék én a filmnek. Sõt, holnap visszaviszem a könyvtárba, emésszem csak magam miatta, furdaljon halálra a kiváncsiság, hogy nem gyõztem egyben végignézni.