Stresszoldás

Megnéztem a filmet, dán film volt, jó. A címe valami ilyesmi: "beteges boldogság". A szomszédba költözik egy új család, s mindketten a férjbe lesznek szerelmesek. Van benne örökbefogadott, van benne árva, van benne néger gyerek, van benne rabszolga, meleg, félrelépés és válás. Eléggé elgondolkodtató. Pl az, hogy én is birkóztam gyerekkoromban. A csaj tényleg megteszi, sõt, ha akarja megteszi megint. Miért ne? mondja a szomszéd.

A film közben azon gondolkodtam, mennyivel jobb moziban nézni az ilyet, mikor hallja az ember, hogy mások is ott röhögnek, ahol én, meg más is ott izgul és kínlódik, ahol én. Felmentést kapok, hogy rendesek, a "közízlésnek" megfelelõek a reakcióim. Milyen nagy eszköz a film, meg a média a véleményformálásban, ha mindenkit kötelezõen beterelnénk egy moziba, s pár beépített ember ott tapsolna, ahol a fõhõs legyõzi a bankokat, rá lehetne venni a népet, hogy azonos véleményen legyen a véleményvezérrel. Eszembe jut a megasztár döntõn tapsoltató ember. Kialakítja a médiaközönséget, és sztárrá teszi a médiaszereplõt.

Nézi a gyerek a számítógépes játékot, ami arra akarja rávenni, hogy háromszögnek lássa a gúlát, és hogy körnek lássa a labdát. A gyermekem szerint a 3D és a 2D nem azonos, a labda labda, nem karika. Valószínûleg neki nem lesz kockás füzete, csak négyzethálós. De azt végképp nem értem, miért kell már a 3-4 éves gyerekek agyát mosni, hogy sablonosan gondolkozzanak.

Most el, mert holnap újra kalapács kezelõ tanfolyam lesz, és én vagyok a szögbeverési minõségellenõr.