Meggörbült idõ

Megint volt egy kis idõm (értsd: busszal mentem dolgozni) olvasni Hawkingot, s megértettem, hogy képzeli a világegyetem létrejöttét a semmibõl.

Annak idején Pista barátommal arra jutottunk, hogy a sok semmi összetömörödött, és lett belõle valami, az anyag.

Na Hawking is ezt magyarázza. Hogy úgy jött létre anyag és antianyag, hogy volt a semmi, mondjuk mint a vákum, és abban kialakultak anyagi és ellenanyagi részecskék, ami eredõben még mindig semmi. Úgy jöttek létre a galaxisok, mint a forróvizes fazékban a buborékok, a semmibõl keletkeznek, és mikor fellszállnak a fazék tetejére, semmivé lesznek, az életképes buboréok túljutnak a víz felszínén és gõzként tovább élnek. Csak azt felejti el, hogy a fazék nem üres, hanem abban víz van, és kell lenni valami istennek, aki a vizet a fazékba töltötte, és feltette fõni. Tehát kell valami anyag, valami erõ, és valami tér, amiben azok a galaxisok létrejöttek.

Valamit csavar az idõvel is, hogy az idõ kezdete egy szingularitás, és a dimenziókkal, hogy az idõ a tér 11. dimenziója. Szerinte a kezdeti idõpont ugyanúgy abszolút pont, mint ahogy a déli sark a legdélebbi pont a földön, a déli sarkon állva nincs értelme arról beszélni, hogy mi van attól délebbre, nincs délebbre semmi, a nulladik pillanat elõtt ugyanígy nem volt semmi. Ott begörbül az idõ, a végtelen súlyú fekete lyuk mélységébe szakad.

Felmerült bennem ha a galaxisok (a tömeg) gravitációs mezeje képes meggörbíteni a teret, és hasonlóan képes meggörbíteni az idõt is, miért ne lehetne az idõ is több dimenziós, mint a tér? Ahelyett, hogy az idõ egy számegyenes mentén elõre halad, lehetne két dimenziós, a jelenlegi idõpontba - ami a sík lapon egy pont - egy tetszõleges kezdeti idõpontól több úton is el lehet jutni, s ez megmagyarázza a Hawking által bemutatott párhuzamos (és egyszerre jelen lévõ) múltakat. Az egyik megfigyelõ számára az idõ az egyik útvonalon, a másik számára a másikon halad, ezért õk két párhuzamos világot látnak. (Mint ahogy a zarándokok is eljuthatnak két (vagy négy) különbözõ úton Santiago de Compostela-ba, és mégis mindenik útja más lesz.)

Addig oké, hogy az ember megmagyarázza az idõt, a teret, a 11 dimenziót, és a belsõ tereket (felcsavart dimenziók), de amit a kezdeti lökésrõl mond, vagy gondol, szerintem nem kerek. Kellett legyen ott valami, amiben, és ahol, és amikor az a valami létrejött, amibõl aztán kievolúciózódtunk.

Kiváncsian várom a könyv végét, mert már megint sorban állnak a többi könyvek és hangoskönyvek, Hawkingon is, akár milyen nagy ész, egyszer túl kell haladni. Mert úgy érzem meggörbítette az idõmet, élvezem olvasni, és mivel élvezem, lassabban olvasom, nehogy elfogyjon... Á hagyjuk.

(Most éppen a squash utáni miért nincs izomlázam kérdés foglalkoztat, a 105 kilómmal egy órát ugráltam és szaladtam, és semmi hatása?)