Megyek ki az ajtón, szembe jön valami mesevilág. Olyan fehérek lettek a fák, mintha szolarizálták volna õket. Az ágakat belepte vastagon valami fehér dér, vagy zúzmó, vagy valami ilyesmi. Olyan a környékünk, mint valami mese, mondjuk mint a Jancsi és Juliskában.
Meséljük a gyereknek a Jancsi és Juliskát. Nem szeretjük annyira, mint a Bogyó és Babócát, vagy mint a Lolát, mert egyrészt a mese eléggé le van butítva, rövidített verzió, másrészt nincs benne kép. Persze rengeteg példányban megvannak minden mese, de valahogy, érzésre, nem azok az igazi ízes mesék.
Szóval meséljük neki a Jancsit meg a Juliskát, erre a gyerek azt kérdi, miért mentek az apukájukkal az erdõbe, miért nem maradtak otthon, és ha már ott voltak, miért hagyta õket ott az apukájuk? Hát miért is? Biztos azért, mert rosszak voltak, nem fogadtak szót, és otthon egész nap csak a számítógép/tévé elõtt ültek volna. Meg már be volt ígérve nekik, hogy találkozniuk kell a krampusszal. És ha elvesztek, miért nem küldték utánuk a szirénázó szupercsapatot, vagy legalább valami detektívet a kutyájával?
Szóval a gyereket nem lehet átverni holmi gagyi mesékkel, neki csak a traffok, a bogyók, a babocskák, meg a lolák, de azokat minden mennyiségben.
Na meg a szánkózás, mikor kint mesevilág van, apró csillámokban hull a hó, mint a tündérek, és szikrázó hidegben csusszannak a lányok alá a dombon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése