Szalonnázni voltunk, vagy valami olyasmi, csapkodni a legyeket, azok meg ott tömték magukba a szallonás tésztás krumplit. Befújtam a homlokom szúnyogirtóval, és majdnem aflaxikus sokkot kaptam, a torkom bedagadt, gondolom a számba is jutott, vagy beleszagoltam a felhõbe. Ott az asztalon, a tûzrakó hely mellett, az esõvédõ tetõ alatt volt az asztalon rengeteg pia, meg használt tányér, közötte egy eltévedt telefon. Nem mondom a márkát, majd csak a végén. Elkezdett megszólalni. Csöngött. Láttuk a képet, hogy ki hív, és láttunk alatta egy kék sávot, ami úgy nézett ki, hogy ott kell nyomkodni, hogy felvegyük, hát nem. Semmi más érdemleges jel vagy gomb nem volt rajta. Pedig megszoktuk a Nokiákon, hogy zöld a felvesz, piros a letesz, tiszta sor, egyszerû gesztusok (gesture). Mama is tudja, azt is, hogy ha egymás után háromszor nyomja meg a zöldet, akkor nálam csörög. Ugye, megvolt? Ma már nem.
A társaság elkezdte nézni a telefont, ha nincs zöld, biztos van más felvesz vagy elutasít gomb, ezek alapmûveletek, minden objektumorientált cumisüvegen felnõtt gyerek tudja, hogy a telefonnak vannak ilyen mûveletei. Ha csöng az állapot, akkor felvesz, és elutasít, a jobbakon más is. A nokiák újabban a fejedbe verik (N9, C6, talán még a Lumia is, bár az erõsen kakukkt.), hogy ha lefordítod a telefont, arcával lefelé, akkor az a letesz, ha megrázod, akkor sört pisil. Vagy az az ifone. De ezen a telefonon semmi ilyen motívum nem volt. Volt az érintõs képernyõn egy kép, a hívó fél arca, hihi, felismertük, ki hívja a telefont, és volt az a kék nyomógomb szerû. Nyomkodták mindkettõt, rövidklikk, duplaklikk, hosszú nyomvatartás (ugye megvan ez is, a symbian belle és a meego gesztusa, a windows jobbgomb helyett, a kontext szenzitív help gesztusa). Egyik sem csinált semmit.
Mit lehet ilyenkor tenni? Megkérdezni, kié a telefon. Hátha õ tudja, hogy lehet a hívásra válaszolni. De a tulajdonos nem volt jelen, vagy hintáztatott, vagy pisilt, vagy szúnyogot csapkodott, mindenesetre nem lettünk okosabbak. Ki látott ilyen telefont? Hát láttam én is pl, jellegzetes ciánkék plasztik a gorilla üveggel, de telefonálásra még nem használtam.
Na és akkor jött a hirtelen ötlet. Mit mond a cég szlogenje? Szvájp! Az valami olyan mûvelet, hogy végighúzod az ujjad a képernyõn. Még az sem mindegy, hogy merre. Mert ha felveszed, akkor jobbra, ha leteszed, akkor balra, gondolod, de nem, az az ifonon van. Az androidon korábban olyan volt, hogy ha felhúztad a képernyõn az ujjad, az vette fel, ha le, akkor letetted (elutasít). Az új androidokon meg a karikát kell behúzni a képernyõ közepére. Tiszta sor, nem? Gondolom ezt mindenki jól lepatentolta, nehogy a másik telefont is úgy lehessen felvenni.
Ezen a telefonon a kék sávról indulva kellett az ujjadat eljuttatni a képernyõ tetejére, gyorsan, na ez a svipe, a csodamûvelet, s akkor megjelent a hívó fél képe alatt a két gomb: felvesz, elutasít. Fasza, nem? Mire végre sikerül ezt kiokoskodni, a hívó persze leteszi a telefont, mert ki az a hülye, aki megvárná az üzenetrögzítõ sípját?
És hogy is mondod el a nagymamának?
---
A kérdés továbbra is fennáll, mit csinálsz, ha csöng a telefon? 1.0 verzió: vagy felveszed, vagy leteszed. 2.0 verzió: lenémítod, hogy ne csöngjön. Nem veszed fel, nem is szakítod meg, csak lehalkítod, aztán ha a hívó kitartó, hadd beszélgessen az automatával.
Na és van egy vadi új fícsör, az, hogy ha csöng a telefon, akkor azonnal SMS-ben válaszolsz, hogy bocs, értekezlet, utána visszahívlak. Van ilyen a telefonodon? Nincs? na azért, mert ezt a Nokia találta ki, a többi balféknek eszébe se jutott. De mégis, egynek, képzeljétek, az ifone 5-ben lesz már ilyen gomb! Ha csöng a telefon, akkor sms-el tudod elzvarni a hívót. Nem tudom, mi tartott ez nekik ennyi ideig, implementálni ezt a szolgáltatást, mindenesetre sem az androindon, sem a lumián nincs ilyen lehetõség. Pedig a lumia Nokia. És mégsincs rajta zöld vagy piros gomb.
Egyebkent ugy latom masnak is volt ilyen baja: "Have referred to online guide but cant find out How to Answer a call - can anyone give me a step by step description to enable me to answer a call ??? sorry for being such a thicko."
Ez a 21. század, és egy telefonnak még nem kéne roket szájensznek lenni...
---
Ez is tetszik:
Q: How do I put music as ringtone on the Nokia Lumia...?
A: You have to connect via usb to Zune. Make sure the song is 40 seconds or less and add it to a folder called nokia ring tones or something. Then open Zune, find the newly created song. Click edit the song withon Zune, change genre to "Ringtone". Transfer to your device. Windows sure made this a huge pain.
Q: What do you need to call it to use it as a Message Alert?
A: Unfortunately you can't set personal ringtones as alert tones. Hopefully the next update from Microsoft will fix this.
2 megjegyzés:
,Az enyemen is van zöld még piros, ha fel akarom venni, akkor a zöldet el kell húzni a pirosig, ha elutasitom, akkor a pirosat a zoldig, ha hagyni akarom csongeni, de nem akarom hallani, akkor még a kepernyozar gombjat kell megnyomni. Ez egy nagyon jól érthető kis telefon. Nagymamanak pedig nagymamatelefont kell venni. Az enyém egy nagyon régi és nagyon egyszerű mobillal is gyakran ugyetlenkedik a mai napig.
Kata
Ezért nem kell nem szabványos telefont venni. :) Munkavédelmi szempontból mondhatnánk azt is, hogy az ilyen készülék alkalmatlan a munkavégzésre, mivel a kezelőszervei nem ismerhetőek fel és nem használhatóak egyértelműen... :D
Megjegyzés küldése