Lejjebb a létrán

Nem igen nézegetem a szociális weboldalakat. Nem értem, miért jó egy csomó mindent ingyér elmondani magunkról, s ezen is csak azért vagyok fönn, hogy hasonuljak, s hogy hozzáférjek egyfajta publicitáshoz. Hátha rámtalál valaki, és kezembe nyomja az országalmát. Tudod, ha nem veszel lottót, miért várod Istent, hogy segítsen?

Sokadik emlékeztetõ email után most szántam rá magam, hogy az utolsó beosztottamnak referenciát írjak. Közben észrevettem, hogy a beosztásom megnevezése elavult, az év elején töröltek belõle egy kevésbé fontosnak látszó, érthetetlen szót, ami azért a bennfentesnek mégiscsak sokat jelentett: kiemelt az átlagos managerek sorából, amolyan speciális tudású manager voltam, akinek a sima managerek jelentettek. S mióta törölték, sima közember, közmanager lettem, aki már nem (na jó, nem csak) ostoroz, de tolja is a talicskát.

Alighogy frissítettem a job title-t, jönnek is a gratulációk a kinevezéshez, vagy inkább pozícióváltozáshoz. Ennek annyira nem örülök, mert ha valakit lefokoznak, az annyira nem esik jól, s azt a lájkot inkább kinevetésnek, gúnyolódásnak érzem. Mégha mosolygok is hozzá, az lehet, hogy csak azt jelenti: örülök, mert van még mit csinálni, örülök, hogy végre valami kézzelfoghatót is letehetek az asztalra.

Mondom, a dolog nem most történt, hanem úgy 11 hónapja, azóta megelégedett tagja vagyok az organizációnak, de azért bocsássátok meg, hogy a létrán való lejjebb tuszkolásnak nem tudok ugrálva, kétpofára örvendeni.