Szerdán hétágra sütött a nap, fel is ment a hõmérõ annyira, hogy hosszúújjú ingben már nem fáztunk. A csütörtök szabadnap volt, valami vallási ünnep, gondoltuk akkor majd az udvaron salátázunk meg grillezünk. Már pácoltam, mikor leszakadt a bárány felhõ. Aztán vizes volt, de meleg és párás, és kimentünk megnézni mi lett a rózsákkal, mert ültettünk egy pár hete 5 bokrot, s abból három szépen növekszik, a maradék kettõ eléggé halovány, talán elfagytak. Bújnak már a virágok, a krókusz elnyílott, most a nárcisz ragyog, s képek járnak a fejemben, hogy a virág felzabálja az õt éltetõ anyaföldet, mint ahogy az anyja hasában növekvõ gyermek szivja el az anyja fogait, s pont így növesztünk magunkból ki egy új embert, áldozzuk fel magunkat egy megszületõ jobb, tökéletesebb énünk érdekében, már ha az ember ért a mûvészetekhez meg a tudományhoz. S aztán elmentem zongorázni, hogy a lélek melegedjen. Bezzeg holnap, ha megint bent leszünk az irodában, hétágra fog megint.
Jut eszembe más is az ünnepen, például az, hogy a személyiség nem változik, hiába erõlködnek HR-esek, pszichológusok, coachok, csak felismerni és tudatosítani tudják a hibás mûködést, de a zsigereket nem lehet helyre pofozni, tehát az ember olyan pocsék konstrukció marad, mint amilyenné vált, mikor megette az almát. Aztán jön egy történelmi személy, aki példát mutat, és máris van minta, hogy igenis, lehet változtatni, vissza lehet menni a lecsóba. Lehet, hogy nagy hatás kell a változáshoz, de a vogonokkal való találkozás örökre emlékezetes élmény maradna, az összes további reinkarnációnkban úgy vasalnánk élére a nadrágot, hogy még Kukucska hadnagy is elismerõen csettintene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése