Lányom ír

Kicsi lányom betûket rajzol, s kéri, hogy olvassam fel, mit írt. Mondom neki hogy I-O-E-L-P-B-T-O-R-E-I. Azt mondja, hogy nem, mert az i, e, er, o, té, bé, pé, el, e, o, i. Magyarul ki tudja olvasni, kicsit még jobbról balra, de az összeolvasást nem erõltetjük. Aztán mondja, hogy le akarja írni azt, hogy Peti ír. Ezt a mondatot elemezték a kisiskolások, mikor bementünk a nagynénje osztályába egy órára. Mondom neki, hogy P, E, T, I, kis szünet, I és R. És boldogan írja, hogy Peti ír.

Aztán fotózik, és türelmetlenkedik, hogy a kopott régi gépemben folyton lemerül az elem, hogy nem akkor fotózik, amikor akarja (elég vacak már a gomb érzékenysége), és hogy életlen lesz a 3 centirõl lefotózott virág. Kell venni neki egy kicsi, de gondmentes kamerát. Kérdem, milyen kamera kellene? Természetesen rózsaszín. Lehet kapni 16 megapixeles Nikonokat, kicsik, könnyûk, nem kell rajta állítani semmit.

Na ilyen gép kellene a papának is, hogy szép tiszta képeket tudjon csinálni. Mert a csoda masinájának sem a fehéregyensúlya, sem a kontrasztja nem tetszik, mindig utána kell állítani, és az rengeteg macera. Lehet, hogy nem is a drága gépében van a hiba, hanem a monitor beállításában?