Baracskaitól elõször döntést tanultam a BME-n. Ott tanultam/hallottam elõször, hogy a rossz döntés jobb mint a nem döntés. Most valami hasonlót olvastam Rolf Dobellitõl, aki Taleb Salierije. Azt írja, a rossz indok jobb, mint ha nincs indok. Persze erre nem õ maga jött rá, ezért nevezem Salierinek, már máshol is hallottam, de õ az, aki egy csomó példát hoz az új könyvében, hogy milyen helyzetekben használ, ha a kérésünket megtoldjuk egy lényegtelennek tûnõ függelékkel. Irracionális, hogy mûködik.
Sorban állnak az emberek a fénymásolónál, valaki odapofátlankodik a sor elejére, és azt mondja: "Megengednék, hogy ezt gyorsan lemásoljam?" Természetesen nem. De ha azt mondja, hogy "Megengednék, hogy ezt gyorsan lemásoljam, mert sietek." Természetesen mindenki tudja, hogy siet, ha gyorsan valamit le akar másolni, de ezzel, hogy odatesz egy redundáns indolkást, sokkal inkább elfogadják a kérését, és megengedik neki, persze, csak csinálja gyorsan, hiszen siet szegény.
Mennyivel jobb az, ha azt mondják: váljunk el, mert már nem szeretlek, mint az, ha csak azt mondják, hogy váljunk el. Valahogy sokkal megnyugtatóbb kapni valami indoklást. Akkor nem gyötrõdik az elhagyott fél azon, hogy vajon miért is. Pedig az indoklás ugyanolyan redundáns, felesleges, mert ha valaki el akar menni, az azt jelenti, hogy már nem szereti a másikat. Fura is lenne, ha azt mondaná, el akarlak hagyni, mert még szeretlek. Ez túlságosan besenyõpisabácsis lenne.
A fentiek alapján az jutott az eszembe, hogy biztos vannak a párkapcsolat-függõk, akik nem tudnak meglenni egyedül. Nekik - úgy néz ki - jobb egy rossz kapcsolat, mint ha nincs kapcsolat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése