"Az emberek azt sem tudják, mit jelent tudatosan élni, hogy a feszültségeket hogyan lehet nyugtatók helyett más módon oldani. Nem tudják, hogy ha beszélnek a problémáikról, akkor megszabadulnak a feszültségektől. Ezt egyszerűen el lehet magyarázni." - Mondja Csernus itt. Ezért beszélek feleslegesen, és ezért írok ide is. Beszéd, kibeszélés = feszültség csökkentés. Ha valaki azt mondja ne beszélj, beléd akarja folytani a feszültségedet.
Persze a feszültség kibeszélése feszültség átadást jelenthet, átadod a majmot a másiknak, õ cipelje tovább. Ehhez olyan beszélgetõtárs kell, aki elbírja a majmodat.
"Mérjük fel családi, baráti és ismeretségi körünket, és próbáljuk azok társaságát keresni, akik mellett tényleg jól érezzük magunkat és erőt tudunk meríteni pozitív tulajdonságaikból. Az inspiráló, segítőkész vagy éppen gondoskodó emberek társasága valóban sokat tud segíteni. A hangulatjavításban is nagy szerepük lehet azzal, hogy kibeszéljük magunkat nekik, vagy akár úgy, hogy elfogadjuk a különböző formában nyújtott támogatásukat, szeretetüket." - Ezt egy rákkal, a betegségbõl felépüléssel foglalkozó cikkbõl ollózom. Mindenhol azt írják, hogy sokat segít, ha az ember nincs egyedül, ha van segítõje a nehéz napokon, szeretõ családja, aki értelmet ad felgyógyulni a betegségbõl.
Azt hiszem nem csoda, hogy félek egyedül maradni. Nem tudok kivel beszélni, megijedek, hogy mi lesz majd, ki fogja a kezem, ha valami bajom lesz. Ki hív mentõt, ha elájulok? Azzal vígasztalom magam, hogy akkor már mindegy, onnantól már nem fáj.
---
Tegnap rossz kedvem volt. Palacsintát vittem a találkozóra, de nem kellett a lányomnak, leverte a földre. Nem láttam, lehet, hogy véletlen, talán a tündérszárnyakkal, ami egész nap a hátán volt. Aztán nem akarta, hogy a magyar mesekönyvbõl finnül olvassak neki. Elkeseredtem a helyzeten, hogy ezek a megfigyelt találkozók csak nem akarnak véget érni. Nem igaz, hogy így kell végigszenvedni egy válást. Az elsõ feleségem sem bánt így velem, pedig õ akkor igazán a halálomat kívánta.
3 megjegyzés:
Nem, nem beszélsz feleslegesen, úgy értem itt a blogodon, biztos sokat segít, hogy valamelyest kiadod magadból. Mert aztán elég jócskán kiadod magad, bár a legtöbb blogíró ezt teszi ahogyan olvasgatok...Persze van aki szinte átláthatóan hazudozik össze-vissza, van aki meg tényleg őszintén: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek...kitereget.
Én meg imádom olvasni, /persze a való életben is szívesen hallgatom az embereket, ezt megérzik és megnyílnak/.
Úgy vagyok összerakva, hogy a saját feszültségeimet, gondjaimat ez oldja, sőt sokszor eltörpülnek a bajaim a másoké mellett. Persze pozitív eseményekről, sikerekről, örömökről még szívesebben hallok. Na és a humor!!!! Ez az ami a legfontosabb a életben, az tuti.
Márpedig Neked ebből is jócskán megadatott:)
A bejegyzéseidre mindig lenne hozzáfűzni valóm, véleményem vagy éppen "támogatásom" ahogyan itt írod, de hogy jövök én ahhoz....így gondolom.
Ezúttal viszont nem bírtam magammal, olyan megindítóan szomorú, ahol most tartasz...
Elcsépelt szöveg, a válást a gyerekek sínylik meg legjobban,
főleg ha még gyűlölködés is van.
A legfontosabb, hogy érezzék a gyerekeid, hogy szereted őket.Majd alakul ez, jobb lesz!
Olyan kis okos vagy, megoldod Te ezt:)
Irsz blogot valahol?
Ó, most látom csak a kérdést, hogy újra erre járok, kitudja miért.
Dehogy írok blogot! Bár Te vagy már a hatodik, aki kérdi:)
Blog-olvasgatásra is csak nemrég, másfél éve kaptam rá, elsősorban kertészkedős tapasztalatokért, aztán jól úgy maradtam, azóta függő vagyok:)
Megjegyzés küldése