Ma reggel arra ébredtem, hogy azonnal vennem kell egy tévét. Kedden volt egy mûsor a válásról, és nem tudtam megnézni, mert nem volt kéznél a tévé. Rájöttem, ha beszélne hozzám valaki, akkor egyrészt nem érezném magam annyira egyedül, másrészt ha eljönnek az ismerõsök TED videót nézni és beszélgetni, akkor mindenki látná az adást, harmadrészt csak folyna még be valami finn a fülembe, hogy tökéletesedjek, hogy még inkább finné válhassak. Az egyik online boltnak az adventi kalendáriumában leárazva 250-ért adnak 81 centis Samsung színes tévét, hirtelen majdnem megvettem, de még megnéztem a bolhapiacon, hátha van olcsóbban, és mivel ott 150-ért is megtaláltam, igaz használtan, de ugyanezt a modellt, már nem tudtam dönteni.
Akinek van órája, mindig tudja mennyi a pontos idõ. Akinek kettõ van, soha nem tudja.
Döntési dilemma, vajon megér-e 100 eurót (40%) hogy használtan veszem meg valaki mástól, még akkor is, ha a garancia érvényes, és sértetlen a készülék? (Vajon a nullkilométeres autó jobb-e, amibe még senki nem fingott, mint a sokkal olcsóbb féléves?) Az érzés, hogy megengedhetem magamnak a nullkilométeres tévét, hogy kielégíthetem a vásárlási lázamat, egy rövid idõre elöntötte az agyam, de aztán a dilemma lefékezett, annyira, hogy dühös vagyok már a marketingre, az adventi kalendáriumra, az egyedüllétre, a csendre, mindenre, ami most megadatott, és ami nem. Pedig csak két variáció között kellene dönteni, mégsem megy. Arról nem is beszélve, hogy hetente csak egyszer nézném, és hogy nincs rá pénzem... és kettõvel lejjebb is írtam, hogy nem akarom a világ szennyét beengedni, nem akarok újabb ablakot a negatív hírekre. Elég bejön a levelekkel, meg a youtube videók elõtti reklámblokkokkal.
Kompenzálok karácsnyi dalokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése