A csarnokba üzenem: csípõs a csalamádé

Többé kevésbé kialudtam magam, nyolckor keltem, nem sietek. Svéd órára elég fél ötkor elindulni, elég, ha fél kilencre beérek dolgozni. Ja az már elmúlt? Nem baj, most már megreggelizek. Nagy adag rántottát csináltam, hozzá friss fehér kenyeret, és importált magyar csalamádét eszek. Kicsit csíp. Kiküldtem anyámat a piacra, ugyan vegyen már egy kiló savanyúkáposztát, jót tesz télen, van benne C vitamin, meg ecetes almapaprikát, káposztával töltve, és a csalamádét. Két hét múlva restaurant day, amikor bárki nyithat egy napra pop-up éttermet a lakásán. A szomszédaimat akartam megvendégelni, ha már szeretek fõzõcskézni, gondoltam csinálok egy kis pénzt, megvendégelem a szomszédokat jó magyaros ebédre, újházi csirkeleves lett volna, pörkölt nokedlivel, ahhoz kellett a savanyú, és gundel palacsinta, menü ára 10 euro. Úgy számoltam, ha 15-20 fõ eljön, már keresek rajta 100 eurót, a maradék kaját meg megetettem volna az itt élõ magyarokkal. Csak hát ember tervez, Isten végez, elõzõ napra tették a magyar farsangot, ami miatt a felkészülés így is nehéz lenne. Kitaláltam, hogy a pörköltöket megcsinálom már szombat reggel, a farsang elõtt, a süteményt (mert mézes krémest és zserbót akartam pluszba, eladásra) már pénteken. Annyira akartam ezt az étterem napot, hogy hoztam 8 üveg magyar bort is, eladásra, meg kínálni az étel mellé, abból elég szép kis hasznom lenne, mert palackja csak 6-8 euro volt (és igazán minõségit vettem, Gál féle Bikavért a reptéren, meg Sauskát) és hoztam egy egész doboz unicumot, 12 kis gömbüveg, 5 millisek, azt is eladásra, hogy ha a fele elkelt volna 3 euroért, már behozza az árát. Szarul állok anyagilag, ezekkel összejött volna egy napi fizetésem pluszba, vagy kettõ. A farsang még nem is lenne baj, csak kellett volna egy segítõ, és a feleségem nem hajlott a dologra, hiába lesznek itt akkor a szülei, sem nem találtam máshol egy alkalmas, nagymellû szõkét, aki a tálcákat és tányérokat egyensúlyozza, és nem lopja el a borravalót. Az észt takarítónõt kértem volna meg végsõ esetben, annak olyan formás a feneke, de már másfél hete nem láttam a munkahelyen, azóta porosodik az íróasztalom. A vécébõl is kifogyott a szappan, s nem pótolta senki. Tegnap már panaszt tettem, hogy akarom vissza a régi takarítónõt, el akarom venni feleségül, ha a jelenlegi végleg elhagy. Persze ha ilyeneket írok, semmi esélyem, hogy végre belém szeresssen és olthatatlan vágyat érezzen hazaköltözni. Talán épp ezt akarom megakadályozni, mert annyira jó egyedül szenvedni, és imádom ezt a szenvedést, a panaszkodást, a kesergést, az önsorsrontást. Szóval az a vasárnap a farsang után a segítõn állt bukni, közben kiderült, hogy a kötelezõ láthatást is arra a napra tették, pont ebéd idõre, így amikor a legjobb profitom lenne, amikor a legnagyobb lenne a forgalom, az éttermem be kellene zárni, "Bocs, ebédszünet" jeligével. Összeszámolva 50 eurót költöttem rá eddig, ennyi volt a befektetés, a profit szépen megtérítette volna, most ezt leírhatom veszteségként. Lemondtam az étteremrõl, majd a következõn, ha éppen nem utazok valahová, Barcelona után Lahti a következõ úticél, na az érdekes lesz, egy táborban, ahol elvileg ott lesz a feleségem is, gondolom külön szobába kéri magát. Most már mindegy, gondol amit gondol, én már kiborultam teljesen, ennél rosszabb nem igen lehet. jól itthagytak, hála neked gyerekvédelem, munkanélküliség, gonosz M. Megyek, eszem a csalamádét, meg a rántottát, meg a fehér kenyeret, közben törölgetem a szemem, csorog. Mondjátok meg a békási csarnokban a vecsési savanyúságosnak, hogy nagyon csíp. Csípõs hideg van, lassan nekivágok az útnak, csak még elpusztítom a csirke-magzatokat, és beveszem a vitaminokat, leiszom magam kólával, hogy délig kitartson bennem a lélek - szerintem a kóla miatt élek, az jó, a kóla az én élet-fluidumom.