Kellemesen elfáradtam. Kidolgoztam magam, aztán elmentem pingpong bajnokságon játszani. Nem volt valami jó az eredmény, de legalább tudom, milyen szinten állok, innen lehet feljönni. Aztán visszavittem Tapiolába a buddhás könyveket. Egyet meghosszabbítottam, az amolyan életvezetési tanácsokat ad, abból próbálom kiolvasni, hogy hogy ne féljek, hogyan meditáljak. Minden vágyam megszabadulni a félelmektõl, az aggódástól, a betegségektõl, hogy aki rám néz, azt mondja, ni, itt egy ember, aki kicsattan a boldogságtól, sugározzam ki magamból az életörömöt, valahogy úgy, ahogy a világítótorony sugározza ki a fényt minden irányba. Persze, szeretnék világítótorony lenni az embereknek... Remélem Csernus nem olvas. Fallikus szimbólum.
Tegnap voltam svéd órán. Nem is volt olyan rossz. Kedves tanítónéni, most tanít elõször, a tanárja is bent ült az órán, ahhoz képest egész jó órát tartott. Beszélgettünk egy fazonnal, neki is kimaradt a svéd az iskolában, most kezdjük nulláról. Ahhoz képest - már megint ez a szó - egész sok mindent értettünk, mutatott egy képet feliratokkal, arról. Finnországban szinte mindent kiírnak svédül is, onnan az öltözõ, a kijárat, a menetjegy... mind ismerõs. Omkladningsrum... Bika kö, meg sagostunder.
A tapiolai kulturcentrumban betévedtem egy vietnámi festõ kiállítására. Egyes képek olyanok, mintha magyarok festették volna, Szinyei-Merse például, vagy finnek. Csak a széles kalapokról lehet felismerni, hogy vietnami képek. Örüljetek ti is a képeknek, és ha tehetitek, menjetek el Tapiolába megnézni õket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése