Mozizás Helsinki felé

Az ablak mellett ülök. Behunyom a szemem, utazok. Betűz a nap, vöröses háttérképet vetít a szemhéjamra. A busz megy, időnként fák vagy irodaépületek takarják a napot. Olyankor rövid időre feketébe villan a háttérképem. Ritmikus felvillanások, piros, fekete, piros, fekete, piros, piros, fekete. Aztán hosszabb piros, a hídon járunk. Kinyitom a szemem, a befagyott teger szikrázó fehér. Zavar, becsukom. Megint piros. Váltogatom: piros, fehér, piros, fehér, piros, piros, fehér. Piros, és fekete. Véget ért a híd.

Most elmesélem  Helsinkit: Piros, fekete, piros, fekete, piros, fekete, piros, fekete, piros, fekete, kék.


Megérkeztem. Szikrázó kék ég, minusz tiz fok, jégcsapok. Roppan a jég a lépteim alatt. Fehér felhővé válik a sóhajom.