Meséltem, hogy egyetemi tanáraimmal meleg bárba tévedtünk, akkor még erõs megijedtem a transzvesztita pultos"lány"tól, meg a festett körmû pasiktól. Meg amikor a kis piros tengerparti kávézóban leszólítottak. Most viszont befogadni készülök, lakótársnak, vagy albérlõnek egy pasit. Jóképût, amolyan nõk kedvencét :-). Aztán a másik friss élmény a tegnapi bántalmazó klubos találkozó. Az új csoporttársam úgy beszélt az élettársáról, hogy a férje. Azt hiszem haverok leszünk, kiegészítjük egymást, mert minden, amit elmond a férjérõl, az rám is igaz lehet. Egyébként harcmûvészetekben jártas, mégis hagyta, hogy a szerelme jól megrugdossa, és bordáit törje. Hol vagyunk mi ehhez? Hozzájuk képest kispályás gyerek és asszonyverõ vagyok én. Szerintem nem kell attól félnem, hogy börtönbe csuknak és seggbedugnak a sittesek... biztos lehet élvezni azt is. Mint ahogy kedves ismerõsöm (=nõ) is rászokott, hogy idõnként megerõszakoltassa magát valami feketével. Naszóval ez a pasi jól elgondolkodtatott, hogy miért is vagyok domináns, elnyomó, agresszív asszonyverõ hetero, mikor lehetnék befogadó, elfogadó, megértõ homo is.
A konfliktuskerülésem és a szóbeli agresszióm egy lehetséges okára fény derült. Mondhatni coming out-olt. Mikor 7-8 évesen a hajamat fogva verték a fejem a kõpadlóba, azt hiszem, az elég megrázó, maradandó élmény maradt, hogy kerüljek mindenféle konfliktust (nehogy jól elverjenek), és olyanokkal is békülni és barátkozni akarjak, akik nekem ártottak. (Lehet, hogy valahol legbelül élveztem is, hogy Lacika foglalkozott velem?)
A megoldás? Elmenni valami önvédelmi tanfolyamra, mondjuk krav magára, vagy önvédelmi jiu-jitsura.
---
Szóval no para, semmi bajom, csak agyalok, hogy mégis mi bajom lehet. Talán megint elgurult a gyógyszerem. Vagy kevés volt a tegnap esti 3 óra alvás. Félnetek tõlem jó lesz nem kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése