Nemrég volt a hullut päivät (bolond napok) a Stockmannban, bevásároltam egy rakás olcsó repjegyet. Megint rámjött az utazás, hogy meg akarom nézni a világot, mint valami bakancs lista. Ha jól számolok, még csak a felénél járok, de miért tartogassam a nyugdíjas éveimre az élményeket?
Na igen, a pénz az nem vet fel, de Londont, Rómát, Párizst és Ho Si Minh várost látni kell. Hátizsákos, rohanós, múzeumos városnézõ hétvégéket tervezek. Vietnámba egy hetet. Hogy miért pont oda? A vietnámi festmények miatt. Meg oda volt olcsó a jegy. Meg oda nem megy senki. Meg Tung bácsi ott lakik.
Már az elsõ válás után is szerettem volna utazni, ezért is költöztem vissza Finnországba. Mert az itteni fizetésbõl telik rá. Aztán utaztam kéthetente haza apás hétvégékre. Aztán, mikor családom lett újra, elmaradtak az utazások, volt, hogy csak 2 havonta jutottam el a gyerekeimhez. Most, hogy a második házasságnak is vége, újra gyakrabban járok, inkább kihagyom a családi mozit meg a McDonalds-ot a gyerekekkel, de megyek többet.
Most meg rámjött, hogy várost akarok nézni. A fontosabb nagyvárosokat elõbb. Aztán persze Barcelonába is vissza kell menni, meg Ciprusra, valami furcsa oknál fogva vonz India (Chennai/Madras, a teozófia központja), Japán, és Kanada. Na meg a kenguruföld. Pár héten belül megyek Londonba, most nézegetem, mi az amit feltétlen meg kell nézni, mire futja egy rövid hétvégén. Eredetileg úgy volt, hogy a lányom jön velem, de most mondja, hogy inkább vizsgákra tanul, és spórol, hátha eljut a nyáron valahová a pasijával. Szóval egyedül megyek.
Kár, mert nem lesz kivel megosztani az élményt. Bár nem tudom, ki élvezné azt a rohanást. Mikor a Lappföldön voltam, akkor is rohannom kellett a vonat után, meg aztán mindent látni akartam, a végén majdnem lekéstem a haza induló vonatot. Valami hasonlóra számítok Londonban is. Mindegy, csak ne itthon búsuljak, hogy milyen szerencsétlenül alakult a házasságom. Hogy levegõnek néz a volt feleségem. Hogy nem láthatom a gyermekem.
Na igen, eredetileg konferenciákra akartam utazni, de annak a korszaknak vége. Nem elcsendesedni, és meditálni akarok, hanem élményeket. Hogy legyen majd mirõl írni, legyen mit fotózni. Küldök majd képeslapot.
Esetleg ha van ötletetek, hogy mit ne hagyjak ki, mi az, amit feltélten látni kell Londonban, írjátok meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése