A cigi nagyon rövidre sikerült, mert a második szippantás után úgy beszédültem, mintha részeg lennék, és nem esett jól. Aztán bementem a templomba, szállingóztak be a helyiek, és a jappánoknak híre se volt, kezembe nyomtak egy finn énekeskönyvet, épp kezdõdött valami mûsor. Beültem, gondoltam, majd a közepén kimegyek, amikor lejár a parkolás.
Aztán ott ragadtam. Az egész mûsor fél óra volt, ez alatt volt egy kicsikét hosszabb beszéd a gyerekek jólétérõl, 3 teljes ének, 2 szokásos ima, zongorahangverseny, és úrvacsora. Hamar lezavarták. Gondoltam, épp jókor vagyok jó helyen, kell egy kis nyugalom a rohanásban, egész héten tízóráztam, gyûjtöttem az órákat, mert sok a mínuszom, megpihentem ott a padokban.
Bedobtam a kenyeret és a bort, megvártam az áhitat végét, aztán lassú léptekkel elindultam a kocsihoz, mert tartott még a parkolási idõbõl. Mert soha nincs nálam egy eurós, amikor kell most is kettõért parkoltam, pedig csak 5 percnyi ügyem lett volna a hivatalban.
Aztán elszívtam még egy cigit, ez is rövidre sikerült, mert a második szippantás után úgy elszédültem, minthatna a misebor. Ez volt az utolsó szál cigi a dobozban.
Így volt, nem így volt, soha nem lehetünk benne biztosak egészen, pedig így történt, hogy mellékhatásként abbahagytam a dohányzást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése