Boldogtalan nem olvas

Tegnap jött egy hír, egy "tudományos" cikk az interneten. Tudod, jönnek ilyenek minden nap ezerrel, tudományos kutatások eredményeit hirdetik lelkesen, rá akarnak venni vele valamire. Ez a cikk azt írta, hogy akik sokat olvasnak, boldogabbak.

Hmm. Elgondokoztam. (Már megint.)

Kb 2-3 éve nem megy az olvasás. Szeretnék, de a napilap "vélemény" rovatánál meg egy-egy napi orbánozós cikknél (meg a Hold túloldalán élõ hüllõ-embereknél) többre nem futja [energiával]. S mi rosszabb, a hangoskönyvre sem tudok most odafigyelni, pedig megvettem a kedvenc finn krimiíróm, Leena Lehtolainen legújabbját. Hallgatom 2 percig, és vagy elalszok, vagy elkalandozik a figyelmem. Ki gyilkolt meg kit, hol, és miért? Pedig a kriminél oda kellene figyelni a szálakra.

Szóval nem tudok olvasni, és boldogtalannak érzem magam. Vajon azért vagyok boldogtalan, mert nem tudok olvasni, és nem tudom a sok felesleges magányos szabadidõmet hasznosan eltölteni, vagy azért nem tudok olvasni, mert boldogtalan vagyok, és az agyam befelé fordult, és futja a belsõ köröket?

Mindenesetre az én esetem alátámasztja a cikk hipotézisét. Ami még magában nem emeli a tanulmány tudományos értékét, nem is mondhatom azt, hogy meglepõ egybeesés, csak azt, hogy erre nem gondoltam, és van egy hihetõ magyarázatom, miért nem megy az olvasás, ergo ne is vásároljak feleslegesen könyvet, ne hozassak HVG-t Magyarországról, és ne fizessek elõ az Ultra Lehti-re (ezoterikus lap) vagy más újságra, mert felesleges.

Elõbb boldoggá kellene tennem magam.

Mert azt már tudjuk, hogy kívülrõl hiába várom a boldogságot, azt valahol belül kellene megtalálni. Nem segít sem Jézus, sem a baráti körök, sem a kerekasztal beszélgetések, sem a falra kiragasztott motiváló mondatok, sem a cigi, sem a zabálás, sem az úszás - lám ez abba is maradt -, sem barátnõ, sem fizetett randevú nem fogja megadni a boldogság érzetet, csak a félig tele / félig üres pohár megfordítása mûködik.

Pedig úgy vártam ezt a megértést, mint a megtérést, a hívõvé válást, a szentlélekkel (vagy szent szellemmel) való betöltekezést.

Kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez a váltás nem megy szelíd módszerekkel, önismereti tréninggel, életmódváltoztatással, ehhez valami sokk kell, pofon, ami helyre rak, vagy áttérít egy másik vágányra. A helyzetnek, a kilátástalanságnak, a szenvedésnek, a sötétnek elviselhetetlennek kell lennie, hogy megvilágosodjak.

És ha ez a kánaán eljön, [talán] lesz majd újra kedvem olvasni is.