Ez volt talán az első finn zenekar, amit megismertem, kb 97-ben valaki arra kért, hogy vegyem meg az összes lemezüket Helsinkiben a Digeliusnál, mert otthon nem kapható. Akkor meghallgattam, tetszett. Aztán valamikor eljutottam koncertjükre, az észt-lív Tulli Lummal léptek fel a Savoy-ban. Nekem akkor a Tulli Lum (énekesnője) lett a szerelmem, de később, mikor meghallgattam Mari Kaasinen (a V* vezetője) szólólemezét, visszavette a vezetést a TL-os Julgitól.)
Régóta nyomják, és elég ritkán játszanak, azt mondták Helsinkiben legutóbb 1 éve voltak. (Idén nyáron felléptek a Szigeten.) Nem volt kérdés, hogy hova menjünk. Nekem nagyon tetszett, azt hiszem a múmiknak is, bár a végére kidőltek.
Igazi energikus finn népies műzene volt, néha érdekes hangszerelésben. A sárga csaj új, de jól csinálja. Kezdetben hiányoltam a bigband-et, meg a dobosnak a felszerelését, de a lábdob pedálja szólt, meg a kézi dobbal egész jól játszott. A ritmust 8 húros gitár adta, meg néha a hegedű.
A koncert végén ott álltak a lányok a kijáratnál, zsebembe csúszott egy lemez (aláírták), most annyi a spórolásnak, de a lelkem nem háborog, csak Kicsimáj (Pikku Myy) néz szigorúan, hogy nem vittem el magammal (mert még kiskorú).
Kalandok mindig vannak, legközelebb a japán kertről mesélek (újra).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése