Ma két szociál dolog történt: egy panelbeszélgetésen hozzáértõként (kokemusasiantuntija) ültem kint a színpadon, mint külföldi férfi és egyben apa, velem csináltak interjút, aztán a diakónia intézet tanulói tõlem kérdeztek. Érdekes volt. A téma a többkulturás családok, fõleg az olyan, ahol az anyuka finn, apuka külföldi, ahol az apa érzi gyengének vagy hitványnak magát, hogy a gyereknek nem tudja átadni a saját kulturáját, nem tudja megtanítani a saját nyelvét, mert az anya meg a környezet a finnt nyomja.
Engem az érdekelne, hogy van-e olyan vegyes házasság, ami jól mûködik, ami nem bolmlik fel, mert eddig csak olyat láttam (magyar-finn házasságokat), amik elõbb vagy utóbb tönkre mentek a finn feleségek emancipációja (gátlástalanul hánynak a bulik után), vagy a finn férjek férfiatlansága miatt. Meg az is, hogy ezek a szép fehér lányok miért mennek olyan szívesen hozzá feketékhez, szülnek pepita gyerekeket (kreol), vagy mennek hozzá arab férfihoz, és kötik be önként a fejüket a kötelezõ kendõvel. Ennyire kiábrándultak a finn férfiakból õk is?
Ma utána olvastam a dolgonak, és sokkal szívesebben lennék szociális munkás, mint kukacoskodó bitfaragó.
A másik eset az volt, hogy ismeretlen szám telefonált, többször is, a munkahelyi asztali vonalon, amin soha nem hív senki, ami csak arra van, hogy ha ki kell telefonálni, vagy ha az emeltdíjason kell hívni az orvost, vagy az adóhivatalt, vagy a társadalombiztosítót, akkor ingyen lehessen. Na jó, elvileg a tárgyalásokat is lehet azon csinálni Indiával meg Amerikával, de azt megoldjuk a belsõ hálón, videón.
Ez az ismeretlen szám többször is hívott, az asztali telefon jelezte, aztán megint csörgött, és indiai akcentussal, állitólag szlovák cég nevében egy amszterdami konferenciára és tanusító vizsgára akartak meghívni, de... de elõbb ki akarták szedni belõlem, hogy milyen munkakörben és mit csinálok. A nyilvános adatokat akarták megerõsíteni, és olyan adatokat kiszedni belõlem, hogy kik a kollegáim (akiket még meg lehetne hívni a konferenciára), mekkora a csapatom, én döntök-e az oktatási vagy konferenciás pénzek felhasználásáról. Hát szép, mondom, engem támadnak, ennyire látszik rajtam, hogy segítõkész vagyok, és hogy én vagyok a gyenge láncszem? (A napilapos ügynököt is illedelmesen végighallgatom, aztán megköszönöm, hogy kösz, már kapom... ingyen... szeretek a telefonos értékesítõkkel beszélgetni. De nem az ilyennel, aki felsorolja az összes LinkedIn-en elérhetõ adatomat, s még többet vár.)
Azt meséltem, hogy tegnap 3D modellezés tanfolyamon is voltam? A könyvtárban van 3d nyomtató, amit bárki ingyen használhat. Persze gépidõt kell foglalni, de aztán lehet nyomtatni a gyereknek Pikachu-t meg pokelabdát. Mivel okosakat kérdeztem a hétvégén a nénitõl, aki a gépeknél segített, meghívott a könyvtárosoknak tartott tanfolyamra. Jöttek is mindenféle városi könyvtárból, csak én voltam egyedül ügyfél. Megtanultam Autocad-ben 3d modellt rajzolni. Persze elég egyszerût csak, de majd a gyakorlat teszi a mérnököt. Szóval szociális képességeimet kihasználva meglovagoltam ingyen egy lehetõséget...
Ott a tanfolyamon ülök egy könyvtáros mellett, beszélgetünk finnül, hogy melyik könyvtárból jöttem, õ honnan jött, s hogy én hogy kerültem ide, mikor mondom a nevem, azt mondja, te, én meg Éva vagyok... Kicsi a világ. Szerencsére a szociális médiából ismert a nevem, hallott már rólam...
Tegnap volt még egy török cigányzenei koncert, amire elvittem a múmikat, ingyen kaptam a jegyet a szociális segítõ munkámért, de annyira pocsék volt, hogy kb 40 perc után halláskárosultan ki kellett jönnöm. Ismeritek azt a sikidam zenét, amiben úgy csavarják a hangjukat, de ez ráadásul monoton egyhangú dallam mellett kiabálós ének, és torz, dallam és ritmus mentes zenére. Juj, most is borsózik a hátam, ha visszagondolok rá... és nem a boldogságtól.
Most itt ülök az ágyon, rájöttem, hogy van egy laptopom, az alvás nem sikerült eddig, most megpróbálom elengedni, bár holnap korán kell kelni, mi egy idõzónával elõrébb járunk... Jön a gyerek, hosszú nap lesz Villon esttel, Huzellával és Mácsai Pállal, meg aztán ki tudja, mennyi szociális dolog fér bele.
Sajna egyedül nehéz szociális életet élni, társasozni, megváltani a világot, semmit sem lehet így este, mikor mindenki alszik, csak bámulni az esõt, ahogy semmivé mossa azt a szép havat. Keseregni, azt lehet, meg dühöngeni, hogy otthon korrupció van, és nem tudok hazamenni miatta.
Lassan feladom azt a vágyam, hogy életem közepén és utána rendes életem legyen.
Visszajött a panaszprogram.
Azt hiszem a hó az, ami elviselhetõvé teszi a téli sötétet.
A végére egy jó hír: begyógyult a sebem, a hétvégén mehetek úszni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése