Hasas

Mégiscsak hasas volt...

Már majdnem zárt az uszoda, a kinti, este fél 9, csodálatos napsütés, de már nem éget, mikor az utolsó 100 méterre visszaugrottam a vízbe. Mert mikor bemondták, hogy 10 perc zárásig, gyorsan elszaladtam a pancsolós gyerekmedencébe, hogy nagynyomású vízsugárral megmasszíroztassam a derekam. Meg a lapockáim. A fizikoterápiás nővér szerint masszázs kell, be vannak állva a lapockáim, ez okozza a vissza-visszatérő tüneteket. Masszőrre most nincs pénz, inkább a fiamnak adom a fogát pótoltatni, kell neki az a beszédhez, színpadon nem szelelhet el a levegő. De most komolyan, erre nem gondoltam, mikor nekem is kihúzták azokat a felső 4-eseket, azt mondtam, majd legfeljebb kevesebbet mosolygok. Szegényem, micsoda genetikai örökség (tehát mégiscsak én vagyok az apja?). Mikor a derekam úgy-ahogy, még vissza szoktam menni (nagy "szoktam", már vagy 3. napja csinálom) a nagy vízbe, mert a gyerekmedence erősebben klóros, azt egy hosszal kb lemosom magamról, s otthon kevésbé vagyok kórház-szagú. S mikor beugrottam a vízbe, valami csattant, de nem fájt, mert csak a vádlijaimat éreztem, azok viszont kegyetlenül megfájdultak, görcs, infarktus, meg minden. Hogy kilazuljanak, leúsztam az egy hosszt, s csak a fürdőben vettem észre, hogy ott, ahol a pocakom teteje szokott lenni, tudjátok, ahol megáll a söröskorsó, ott piros. Tehát mégiscsak hasas volt az.