2018. október 3., szerda

Terápia

Tegnap el is felejtettem írni (hát hogy lehet az ilyet elfelejteni), hogy vannak azért dolgok, amiért tudok lelkesedni. Ilyen a társaság (kár, hogy nincs minden nap magyar kedd), néha az úszás, és természetesen a párkapcsolat, szerelem, szex, de ez sem adatik meg itt Finnországban. S ha erre gondolok, megint elkeseredek...

Tegnap mondom a csoportban, hogy azért megyek pszichológushoz, mert sokszor elkeseredek, félek és aggódok, erre jön egy ige, ami szerint aki aggódik, az nem hisz, mert aki hisz, az nem fél és nem aggódik. Na tessék, még ez is, belém látnak, hiába járok templomba. A csoport végén kaptam egy baráti ölelést. Ezért azt hiszem érdemes volt oda menni.


Talán már mutattam, hogy milyen a templom Otaniemiben, az egyetemvárosban: az oltárkép helyén az erdõ, a kereszt az ablakon kívül.

Volt egy érdekes momentum. A múlt héten kaptunk házi feladatot, minden napra egy igét, amin "meditálni" kell, gondolkodni, és aztán figyelni és feljegyezni a hatását. Nekem ez tegnap jutott eszembe, kb 2 órával a következõ alkalom elõtt. Elolvastam becsülettel mind a 7 részt, gondolkodtam is rajta. Elmeséltem, erre azt a visszajelzést kaptam, hogy ez olyan, mint amikor az orvos felír egy hét napos antibiotikum kúrát, és azt én egy nap alatt, egyszerre veszem be. A hatás nem ugyanaz.

Volt valami, amit felírtam, de elkavartam a feljegyzéseimet. Ja igen. Ha isten minden gondolatunkat, minden titkunkat ismeri, akkor minek imádkozni? A válasz az volt, hogy az imádkozás nem istennek kell, hanem nekünk. Most ezen rágódok. Meg a közelgõ õszön.

Ma reggel még teljes sötét volt, mikor otthonról elindultam, s csak akkor kezdett világosodni, mikor kimentem friss kenyeret venni a reggelimhez. Ami azt jelenti, hogy már egyre hosszabbak az éjszakák, meg azt is, hogy a szokásosnál jóval korábban értem ma be dolgozni. Ami azt jelenti, hogy túl korán felébredtem, de azt is, hogy ma 3-kor letelik a munkaidõm, és mehetek dolgomra.

Ilyen összefüggés diagramot rajzoltam a pszichológushoz is, középen a stressz, utána nyilakkal, hogy mit okoz, és elõtte nyilakkal, hogy mi okozza, és további tényezõk, és további nyilak, szépen lehet látni, hogy tele van ördögi visszacsatolásokkal, amik egyre erõsítik egymást. Ez annyira tetszett a pszichológusnak, hogy elkérte és lemásolta.

Most kellene írjak valami pozitívat is. A hõmérséklet kint +2 fok. Ami jobb, mint a fagy...

Azért megvagyok szépen. Megtalálom a számításomat.


Legyen itt valami pozitív is. Ezt a dalt tegnap kaptam.

Nincsenek megjegyzések: