Gyomor

Ismerős pacalpörköltet mutat a szociális médiában. Innen jut eszembe, hogy volt egy gyomrofekélyem. Nem tudom, melyik okozta, a munka, ahol akkora a káosz, hogy 2 kollega menekül, s várhatóan szétszedik a csoportunkat, vagy a gyerek, aki kezd kamaszodni és visszabeszél, és nem akar kijönni biciklizni, se sétálni, se fára mászni - gondolom nehéz a pocakjával mozdulni, vagy a ház eladás körüli aggódás és bonyodalmak, mert bár a bank jelzálogjogának törlése folyamatban, de az államé késik, s ha a mi hibánkból hiúsul meg az eladás, kétszeresen kell visszafizetni a foglalót, vagy a párkapcsolat terén szerzett újabb tapasztalatok, miszerint a kulturális különbségek - úgy mint a távolság - áthidalhatatlanok. Ez utóbbira mondanék példákat, de nem igen lesz alkalmatok finn nővel ismerkedni. Elég annyi, hogy visszaadta nem csak az ajándékokat, de a neki írt képeslapokat is.

Ja még valami, a jogosítvány. Három gyorshajtás után megmaradt a jogosítványom, erre beszereztem még kettőt. Most már nem csak azt veszik el, de a lábam is levágják, és fejjel felfelé felakasztanak.

Most nem tudom, melyiken aggódjak inkább.

Amikor valami megjavul, nem kell sokat várni, valami más elromlik. Szóval felesleges minden optimizmus.

Közben rájöttem, miért van a zabálás. Mert a dolgokat nem tudom kontrollálni, azok történnek, de azt, hogy eszek, azt tudom. És az evéssel (vagy dohányzással, alkohollal, pornóval, konditeremmel, egyéb függőséggel) nagyon jól lehet szabályozni az érzést, hogy képes vagyok. Ezt most ingyen mondom, vigyétek haza, tegyétek be a párna alá, hátha reggelre kihajt.

Valaki azt mondta, hogy a páros szervek azért vannak párban, mert ha az egyik megbetegszik, a másikkal még lehet élni. Ami nem páros, az meg képes regenerálódni, pl a máj. Szív csak egy van. Gyomor is. Tüdő kettő, de a cigaretta mind a kettőt egyszerre rombolja. Nyelőcső egy, száj egy, fogak kezdetben 16, aztán 20, szerencséseknek 32, aztán megint kevesebb. Ujjunk 20 van. Elég redundáns egyik másik részünk. Hajunk pl millió szálnál is több van. Bár a sajátomra már nem vennék mérget...

Hétvégén lesz a finnországi magyarok országos gulyásfőző versenye. Vajon lesz-e elég bátorságom megállni, hogy idén ne ragadjak fakanalat? Eddig minden évben indultam a versenyen, mikor vega voltam, vega gulyással, aztán húsossal, hiába. Ott ül az ember 4 órát, ég a napon, füstölődik, nem tud barátkozni, mert őrizni kell a fazekat, nem tud inni, mert haza kell vezetni (autó kell a kondérnak és a hozzávalóknak, pl kisasztal, kisszék, háromláb, bevásárlószatyornyi nyersanyag, táskányi szerszám, gumicsizma, váltóruha...), szóval nem is olyan nagy élmény, ha az ember főzni megy. Idén nem főzök, hanem ha lehet, zsűri leszek, és mindenkit lepontozok, aki csípőset csinál. Mert ugye a gyomor.

Most veszek egy nagy levegőt (hörgőtágítás), kinézek az égre még egy pillanatra, és lecsukom a páros látó szerveimet, mielőtt még végleg elhasználódnak.