Ha megvan a tudás házon belül, ne hívj konzulenst

Fáztam. Az új munkahelyemen saját szobám van, szép kilátással, és hideg radiátorral. Eddig. Hoztam be fogót és svédkulcsot, azzal légtelenítettem a radiátort, és - tádámm - máris fût, melegít, máris szívesebben jövök be dolgozni.

Pedig igazán vonz a hó, szép fehér, hogy elmenjek síelni, havat lapátolni, vagy tündért rajzolni a habtestemmel a havas hóba földre.

De nem csak ezért jövök szívesen, máris hasznosnak érzem magam. Megkérdeztem a kollegáim, hogy náluk megy-e a fûtés. Mondtam, hogy a sajátomat megjavítottam, kell-e nekik is segítség. Az egyik oldalon a szomszédom azt mondta (finn), hogy már két hete kéri a gondnokot, hogy küldjön szerelõt. Neki ne javítsam meg, mert az szabálytalan, inkább megvárja, míg a központi irányítás kirendel valakit jópénzen.

A másik oldalon egy idõsebb kollega paplanba burkolja magát. Neki reggel nem kellettem, de délutánra meggondolta magát. Mert bejött a szobámba, és szinte elájult, hogy nálam milyen jó idõ van.

Aztán szárnyra kapott a dolog, hogy meg tudom hekkelni a hideget, szájról szájra és szobáról szobára járok a fogómmal és a darab ronggyal, és légtelenítem a kollegák radiátorait. Jártam már a hetediken, meg a harmadikon, itt a hatodikon is jópár szobában.

Mindenki hálás. Én meg boldog, hogy hasznos vagyok.

Most a munkámra kellene koncentrálni, mert azzal is haladni kellene. Sajnos a köhögés, a rekedtség, a letört fogam (dec 16-ra kaptam idõpontot) nem igazán támogat. Csokim van, tegnap sütött rétesem is van (igen, import túróból túrós is, meg mákos meggyel, káposztás, és finnyás finneknek fahéjas-almás), mint motiváció, mégis... prokrasztinálok.