Tudatosodás

Szóval vannak az értékek, amik megadják, mi fontos az életben. Család, gyerekek rokonok, státusz, vagyok, telek, önellátás, egészség, kinek mi. Ezek kijelölik az irányt, hogy hova törekszünk, és mint valami irányítótorony ott világít (képzavar: több fontos életcél, de csak egy világítótorony?) a távolban, hogy erre, ide gyere.

Aztán a nagy lóf*szt. A vége tudjuk, hogy nem világítótorony, meg egészség, meg örök élet, hanem kukacok, és anyagmegmaradás.

Engem ezzel a szöveggel akar megetetni a fogyókúrás programon a csaj. Ebből nekem a kúrás az, ami a leginkább foglalkoztatja a fantáziámat. Ha fogyni kell, akkor azzal kell motiválni, ami hat, nem?

Legnagyobb félelmed? Hogy hamarosan eljön az az idő, amikor már nem áll fel, mikor a legügyesebb csaj sem lesz képes kihozni belőlem a legjobbat.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jönnek fel, mikor a mindfulness meg a többi hókuszpókuszos baromságot olvasom a fogyókúrás oldalon. Azt mondja heti 1 óra kell, hogy leüljek, átnézzem az életem (mit eszek, mennyit mozgok, és miért), s hogy aztán tudjam rendezni, és "életmódváltozás", mert anélkül nem megy. Nem akarok az életmódomon változtatni, nem akarok lemondani sem a sült szalonnáról, sem a kóláról, sem a chipsről, mert azok nélkül mi öröm marad? Lásd, az éjszakai pokémonozást már abbahagytam, hogy az alvás javuljon, hetente 6x megyek úszni, minden nap sétálok annyit, hogy meglegyen a 8000 lépés, nem elég?

Szóval haladjunk tovább. Minden nap apró döntéseket hozunk, mit vegyek fel, mit csináljak, mit egyek, menjek-e mozogni. Ezek nagy része autopilot módban történnek, észre sem vesszük, hogy döntöttünk, hogy van döntési lehetőségünk. Szomorú vagyok? Chips. Üres a hasam? Chips. Tejföllel, mert csak azzal az igazi. Igazán a chips nem is fontos, az olyan, mint a csőtápvonalban a fém, csak kijelöli a dielektrikum határát, mert az elektromos tér a dielektrikumban jön létre, az energia abban áramlik, nem a fémben, tehát a chips csak hordozó, a tejföl a lényeg. Mint a paradicsomszósz reklámban a tészta: nem a tészta a lényeg, arról lenyalja a kiscsaj a paradicsomot, és üresen félre teszi. Vagy mint a makaróni: a tészta csak arra kell, hogy a benne levő lyukat körülfolyja (ezt így kell ragozni)?

Hol is tartottam? Miért nem tudok koncentrálni, és arról írni, amiről szeretnék? Arról, hogy az értékek hogy segítenek közelebbi célokat állítani, és a célok (meg a tudatosítás - lásd a kaja lefotózása, vagy egy ima elmondása kaja előtt - ez akkor hatásos, ha még a tányérra kiszedés előtt elmondjuk, mert aztán baszhatjuk) segítenek jobb döntéseket hozni a mindennapokban. Erről eszembe jut a sikerkalauz, meg a gondolkodj és gazdagodj, meg a pozitív lelki beállítottság és a többi "menedzser" könyv, amit amway vállalkozó koromban minden elolvastam, hogy aztán belemondjam a tükörbe, hogy sikeres vállalkozó vagyok, nagy hálózatot építek, és hamarosan gazdag és független leszek. Lettem?

Szóval nekem ne magyarázzanak a célokról, mert hiába teszed ki az álomautót a falra, ahol minden nap látod, az nem a végállomás, a végállomás a koporsó.

Akkor ha tudjuk mi a vége, nem a célok (autó, lakás, 3 gyerek, jó munka - mind megvolt), nem a világítótorony, ha a pénzt meg a megszerzett vagyont úgy se tudjuk átvinni a túloldalra, akkor minek csináljuk? És akkor visszatérünk az eredendő kérdésre: mi a lófaszért vagyunk itt, és ki szórakozik velünk? Ki bámul onnan fentről, ki az aki röhög a vergődésünkön, a félelmeinken, az úszóguminkon, a pocakon, a görbe lábakon, a ferde orromon, a kopasz fejemen, a viszkető anyajegyeimen, és a duzzadt nyakamon... azon, hogy hogy próbáljuk átugrálni az elénk gördített akadályokat?

Mi a tudatosítás, ha nem ez az?

S ha már itt vagyunk, miért lop a miniszterelnök, miért tereli az emberek jólétére és az ország állapotának javítására (iskola, kórházak, nyugdíjak) költhető pénzeket a nemzet gázszerelője számlájára, ha ő sem viheti magával azt a pénzt a túloldalra? És miért vannak olyanok, aki még mindig neki tapsolnak?