Eljöttem Barcelonába. Kérdezték, hogy miért, sajtkukac van a seggemben, hogy nem tudok otthon ülni és bámulni a hózáport? Erõsen gondolkodtam, hogy miért is, nehéz egyetlen választ adni.
- Mert már régen voltam, a korona alatt nem lehetett utazni
- Mert már nagyon hiányzott valami pozitív élmény
- Mert felnõtt vagyok, és megtehetem
- Mert van egy kis megtakarított pénzem amit elkölthetek
- Mert ingyen volt a repjegy (Norwegian bónusz, de pénzzel sem lett volna drága, 125 euró ide-oda)
- Hogy elmondhassam, hogy külföldön választtottam/szavaztam
- Hogy dicsekedhessek vele
- Mert miért is ne?
- Látni a napot meg a pálmafákat
- Látni a Sagrada Familiát
- Megszámolni, hány tornya van
- Élvezni a város lüktetését
- Beleélni magam, milyen lenne, ha itt élnék
- Enni sonkát, paradicsomos pirítóst, sajtokat, olivát
- Nem, a paella nem az én világom, tengeri állatok nélkül meg nem adják
- Pihenni, feltöltõdni
- Kényelmes ágyon jól aludni.
Aztán rájöttem, hogy a legfontosabb kimaradt. Születésnapi ajándék volt a repjegy. Ez tehát a születésnapi ajándékom. A gyerekek is megírták az Esti Hírlapban, hogy különös kapcsolatom van ezzel a várossal. Hát ezért ide.
Egyedül jöttem, és ez jól is van így.
A szobám ablakából egy óriási fallikus szimbólum takarja el a kilátást, de mellette rálátok a templomra. Vigyázat, nyomokban Gaudit tartalmazhat!
Virágzik a cseresznyefa.
Van néhány furcsa épület.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése