Újra itthon

A lányom és Ex átutazóban vannak Budapesten. Eljöttem velük, hogy a lányom találkozhasson a nagyszüleivel. Nincsenek túl jó állapotban, s ki tudja, lesz-e még rá lehetõség. Apukám évek óta mondja, hogy addig nem hal meg, amíg a kisunokáját el nem hozom. A programot bonyolítja, hogy anyám a rehabon van. Holnap reggel, miután a hotelbõl kicsekkolnak, oda is elviszem õket. A család is akarta látni õket, úgy kellett az összes találkozót leszervezni, hogy mindenki sorra kerüljön, de nekik se legyen túl sok...

Apám most egyedül van itthon, de vannak segítõi, akik odafigyelnek a gyógyszereire, a cukrára, meg arra, hogy eleget egyen. Le van fogyva. A hugom van esténként itt vele, de most, hogy itt vagyok, szabadságot kap. Szépen leírta, mi a teendõ reggel, délben, este. Miután megjöttem, beadtam neki az esti gyógyszereket, megmértük a cukrát, megkapta az inzulint, aztán vacsorát adtam neki. Aztán szaladtunk dolgunkra.

Ha itthon vagyok, sokat szaladgálok. Feltölt ez az itthoni idegbaj, a Szentendrei úton körülöttem  szlalomozó és büntetõ fékezõ honfitársaim, az, hogy mindenki ezerrel pörög, mindenki azt kérdi, hogy rettegünk-e ott északon. A menekültek idején is ezt kérdezték, most a háború idején is. Nem, mi nem rettegünk, de mi is szívunk az emelkedõ árak miatt. Egyik rokonom ma elmagyarázta a másik oldalt. Szépen be van ez mesélve, mit csinált Amerika, miért jogos önvédelem az, amit az oroszok csinálnak. Mivel nem látok bele, nem tudom, kinek van igaza, de rettegni nem jó. Aki rettegésben tart, az gonosz, az uralkodni akar felettünk.

Másik lányom velem jönne Finnországba, hogy a Szentivánt együtt ünnepeljük a mökkiben a szigeten. Tavaly is épp akkor volt kint. Most viszont füle s torka fáj, és kérdéses, hogy meggyógyul-e addigra, tud-e utazni. Jövõ héten metál fesztiválra mennének az egyik fiammal Tamperébe. Neki is kérdéses volt, hogy tud-e menni, mert szabadnapot kért péntekre és szombatra, és nem kapta meg, beírták mind a két napra. Szopatják. Már én mondom, hogy keressen más munkahelyet.

7x7-es büvöskockával játszottam a repülõn, a stewardess odajött csodálkozni, hogy ki tudom rakni. Tavaly vettem a Vasarely múzeum boltjában. Vettem akkor 5x5-öst is, a nagyobb után gyerekjátéknak tûnik a kisebbik. Jól forog, lehet kéne venni még, ha van más méretben. A bátyámtól tanultam a 3x3-ast kirakni, õ is csodálkozott, hogy hogy mûködik, hogy hogy nem esik szét. Szerencsére nem kellett még szétszedjem.

Mi van még? Semmi különös. Jó újra itthon lenni.