Legutóbb egy egész napom elment vele, hogy apám szobájában a padlószõnyeget egy kölcsönzõbõl kivett szõnyegtisztító géppel kitakarítsam. A kényes részeken, az ágy és a csodálatos "szobavécé" (egy szék, aminek a közepén luk, az alatt vödör van, a franc essen bele, aki ezt annakidején idehozta) közelében legalább 5x átmentem, de még akkor is koszos vizet szívott a gép. Több idõm és energiám nem volt, s már akkor, vizesen is érezni lehetett, hogy még mindig "nehéz a levegõ", de ami tegnap megcsapta az orrom, túl volt minden várakozáson.
Jöttem haza, lépek be a szobába, és fertelmes bûz fogadott, mintha mit sem csináltam volna. Talán azért, mert anyám fél a huzattól, és azóta ebben a szobában nem jártak és nem szellõztettek. Mindenesetre most úgy érzem, a múltkori izzadás felesleges volt, kezdhetem elõlrõl.
Fel kellene gyújtani az egészet, aztán beszántani a helyét.
Vagy adjuk el a picsába a lakást, az új vevõ majd szenved vele (a leginkább fel kellene szedni az egész kopott szart, és parkettára cserélni, a komenizmusban divatos padlószõnyeget megette a fene, mondjuk jó az, hogy ha zokni elég és nem kell papucs a lakásban, és jó az is, ha nem csúszkál az ember a parkettán).
Anyám szar állapotban van, de majd meglássuk mi lesz a temetésen. Ki fogja támogatni.
--
Van kis örömhír is: leszoktam a dohányzásról hétfõn. Mikor a hévtõl jöttem haza, éreztem, hogy mágnesként hat rám a nemzetközi dohánybolt gravitációs mezeje, de nem kellett túl nagy erõbefektetés ahhoz, hogy kitérjek a vonzáskörébõl.
1 megjegyzés:
Ej nekem is gyakran megfordul a fejemben, hogy a felgyújtás is egy megoldás :)) de nem gyújtom fel, mert még lecsuknak miatta.
Megjegyzés küldése