Élet van

Élek, és ez a legfontosabb. Jól is érzem magam, bár néha este már 8-9 óra körül elalszom az esti filmen vagy sorozaton. S közben azon is gondolkodom, hogy ha az életfeladatom 4 gyerek létrehozása és az éeletben való útraindítása volt, akkor azzal kb kész vagyok. A legnagyobb házas, őt már a férje támogatja. A második kettő betöltötte a 30-at és bár akadnak anyagi gondjaik, de van párjuk, van munkájuk, és van hol lakniuk. A legkisebbet meg elvették tőlem, nem tudok hatni rá, hogy milyen felnőtté növekedik. Avagy: feleslegesnek érzem magam. Világot megváltani már nem akarok, belátom a korlátaimat. Semmiben nem leszek már világelső, max abban, hogy én vagyok a világ legjobb magyarul blogoló Betondja, de már ez sem tölt el örömmel. Ha meg valaki felesleges, akkor le lehet venni a tábláról, és senkinek nem fog hiányozni.

Ma elmentem laborba, és annélkül, hogy az orvos látott volna (oda csütörtökön megyek), megvan a diagnózis. A kérdés, hogy akarok-e ezzel együtt élni. Én már kész vagyok, jöhetnek a vogonok.

Tegnap megnéztem a szürrealisztikus The End c. filmet (énekeltek benne!), tegnap előtt az Örökbefogadást, előtte a porsztatást meg a kill billes gyilkoló öreglányt. A mozi feldobott, de nem mehetek minden nap moziba. A politika lehangol, nem hiszek én már a választásokban sem, a berepülő drónok a 3. világháborút vetítik előre, a befektetéseim értéke nem vagy csak alig növekszik, és hogy szórakoztassam magam, rengeteget költök (étteremre, mozira, utazásra).

Ma például upgradeltem a következő budapesti repjegyem bizniszre, hogy ne kelljen a reptéren biztonsági ellenőrzésnél sorbaállással szopni. A múltkor majdnem lekéstem a gépet (mert a Finnair elvette a priority boardingot, olyan feltételeket hoztak, amivel havi egy odavissza repjeggyel sem tudom elérni a Silver szintet, asszákmeg!).

Élek még, de minek?