Sokat fáj a gyomrom, és sokat eszembe jut, hogy jól esne rágyujtani egy cigire. Gondolom ez nem segítene a gyomorpanaszaimon.
Lehet, hogy gyomorszáj-rákom van? Nem, az nem fájna, a doki szerint a rák nem fáj, és akkor fogynék, én meg nem fogyok, hanem hízok.
Majdnem azt gondoltam, hogy elég, ha azt írom, hogy nem fogyok, de annak az ellentéte nem az, hogy hízok, hanem az, hogy vagy stagnálok, vagy hízok, tehát a pontosság szempontjából jobb, ha odaírom, hogy nem fogyok, hanem hízok. Huh, nem rák.
Az asszony tegnap reggel definiálta, mi szerinte a párkapcsolat. És mivel az utóbbi időben a saját szobámban alszom, szerinte ez már nem párkapcsolat. Aztán végig sírta a napot, gyászolta a kapcsolatunkat, pedig bennem nem változott semmi, csak most éppen szeretném túlélni ezt a nyavaját, megtanulni vele együtt élni, s majd akkor képes leszek vele is törődni. Estére eljutott oda, hogy kész ténynek vette, hogy el fogunk válni.
A gyerekek a szomszédban néztek egy eladó lakást. Az egyik iker már vett, a mi házunkban, a szomszéd lépcsőházban. Most a másik iker is szeretne venni, közösen a barátnőjével, mert a hitellel és rezsivel együtt olcsóbb lenne sajátban lakni, mint a bérleti díj amit most fizetnek.
A várost, ahol mi élünk, eredetileg tiltólistára tették, mert alacsony a közbiztonság. Mi ezt nem érzékeljük. Oké, a vasútállomás mellett látunk időnként gyanús tranzakciókat, amikor megáll egy fekete drága autó, az állomás mellett várakozó páciens behajol az ablakon, 1-2 percet beszélgetnek, és az autó elmegy, a páciens is. De ezek nem akarnak megerőszakolni, fenyegetve sem éreztem magam tőlük soha. És ugyanez folyik szinte minden vasútállomás közelében, és Kallióban. Rendszer-szintű probléma. Az is igaz, hogy nálunk sok lepukkant ember kap albérletet, mert a város belsőbb kerületeiben nem kapnának ennyiért. Na és pont ezért van az, hogy a gyerekek itt akár 30-50 százalékkal olcsóbban is meg tudnának venni egy 3 szobás lakást. Szóval itt voltak, elkísértük őket. A lakás szép volt, frissen felújított, a konyhában nem parketta, hanem járólap. Az ablakokat is lecserélték már. Az egyetlen probléma talán az, hogy a fürdőszobába csak egy széles, de nem túl mély mosógép fér be, az cserélniük kell, ha otthon akarnak mosni. Na meg az ára, ami annyi, mint a miénk volt a felújítással együtt. És a miénk nem 3, hanem 4 szobás, és közvetlen a vasútállomás mellett. Hasonló méretű 3 szobás lakásokat akár 40 ezer euróval olcsóbban is meg lehetne venni a mi utcánkban, közelebb a vasúthoz, és ha fel is kell benne valamit újítani, az max 20 ezer euró. Na de ez az ő döntésük, hogy bevállalják-e Finnország legnyugtalanabb városát, ahonnan jó a busz és vonat közlekedés, vagy keresnek valahol máshol kisebbet, távolabb a vonattól, amire még elég a bank által adható hitel.
Ennyi felvezető után itt a csattanó.
A lakásnézés után feljöttek hozzánk, hogy a fiamnak tudjak adni szabolcsi töltött káposzát, amit tegnap csináltunk (igen, az asszony is segített tölteni). Akkor mondja nekik a párom, hogy ha akarjátok, ugyanennyiért a miénket is megvehetitek, nagyobb, szintén fel van újítva, és még a mosógép is elfér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése