Megjött a tél?

A múlt héten fagyott, és a hétvégén leesett a hó, míg én Budapesten élveztem az őszi ködös időt. 

Folyománya: kedd reggel nem tudtam autóval menni munkába, mert még nem cseréltem kereket, és nyári gumival kockázatos lett volna. A hó csütörtökön elolvadt, de mivel mérgemben már megvettem a havi bérletet, most 1 hónapig (bear with me) lassan közlekedek ("magamban lassan, gondolkodva járok" - ki írta? lehet hogy Tagore?), és adok a keringési rendszeremnek meg a vázszerkezetemnek egy kis munkát. Prés alatt gyógyul a púpos jeligére a kiadóba.

Ma megint határidős fejfájásom volt, de amint megvolt az értekezlet és kiderült, hogy van még 2 hét befejezni az aktuális dokumentumot, akkora kő esett le, hogy eltörte a lábujjaim. Mennék haza, kezdeni a hétvégét, de estére program van, és bent kell megvárnom a munkahelyen, hogy az óramutató elvánszorogjon a fél 6-ig. Meg gyűjtök egy kis plusz órát, mert tegnap mínuszba mentem.

Tegnap konferencián voltam, ahol találkoztam néhány régi kollegával, és meghallgattam a szakmánk (legalábbis az egyik szakmám) aktuális problémáit. Évek óta ugyanazokkal küzd mindenki, és az AI is csak egy pár előadásba tudta beszuszakolni magát. Egyelőre minden (öreg) szaki kivár, elveszi-e a robot a kenyerünket.

Az agykutató csaj az empátiáról beszélt, az előadása annyira színvonalas volt, hogy meg is kerestem a TED-en. Mondhatni szerelmes lettem belé. Mintha a 400 fős nézőtéren folyton csak nekem beszélt volna.

Persze az ilyen helyen sok az önfényezés és a bullshit is. De azért csak végig ültem az egész napot, ha már mélyen a zsebembe kellett nyúlni (a cég nem fizette, de majd levonom az adómból).

Magyar kollegám felesége illusztrálta könyvet vettem a sárkányokról a gyereknek, hátha megtetszik neki a szakma. És Eki is bevallotta, hogy diploma nélül oktatja a tudást az egyetemen vendég előadóként. Kicsit visszatért az önbizalomhiányom, mikor egy másik kolléga és egy másik (tinder randi) nem ismert meg. De hát ilyen az élet, megöregszünk, meghalunk, újjászületünk, s ez alól ezek a taplók sem kivételek.

Szóval most elvagyok. A múlt heti Budapesti kiruccanás kicsit lestrapált.

Ja és egy sikerélmény. A python programom, amivel excelbe akartam írni, elhasalt a 160.000 soros inputon, másfél órát futott és még nem ért a végére. Gondolom betelt a memóriája. Tegnap este újragondoltam, mire is van szükségem, és írtam egy olyan változatot, ami polinom idő alatt megcsinálja (vagy inkább lineáris idő alatt), exponenciális helyett. Magyarul excel helyett szövegfájlba mentek, és azt etetem meg az excellel. Egyel közelebb vagyok a célhoz, de még van 2 gigantikus ugrás, amit meg kell oldani, mielőtt levakarhatom a windowst az otthoni gépről.

A sikerélmény, hogy tudok újra programozni, mégha kis csalással is, boldoggá tesz.

Megmutattam az asszonynak, az meg csak annyit mondott, hogy észrevettem-e, hogy csillog a szemem, amikor számára teljesen érdekltelen dolokat mesélek?

Átjött a gyerek is a tarhonyáért, ős is elmondta, hogy az ő asszonyában sincs sok megértés (IQ) vagy empátia, már megint veszekedtek. Egyenes következtetés, hogy a világ már elkárhozott, és megérett arra, hogy beszántsuk és sóval hintsük be a helyét.